-
Alvósbuszozni jó!
A menetrend nem igazán volt pontosnak mondható. A kilenc óra helyett 12 és fél kellett, hogy megérkezzünk Fengjiebe, igaz, négyszer megálltunk útközben, s egy ízben vagy háromnegyed órás volt a pihenő.
Ennek ellenére ez egyáltalán nem volt baj. Egyrészt, sikerült elkerülni, hogy az éjszaka közepén érjek a városba, másrészt alvósbuszt kaptunk, így aztán egyáltalán nem is volt kényelmetlen.
Kétségtelen, hogy ezeken a járműveken nincsenek nagy helyek. Nem európai piacra készültek, így aztán a helyiek testmagassága van bekalkulálva, de a középső sori felső fekhely nekem is elég hosszú volt. Szélesnek nem nevezhető ugyanakkor. Ez nem is azért baj, mert lefolyok róla, inkább hosszában mint széltében nőttem, hanem mert a zötykölődés közben könnyen le lehet róla pottyanni. Mármint felülről, merthogy két szinten húzódnak az ágyikók.
A helyiek valószínűleg tartanak is ettől, így aztán aki csak teheti, lenn foglal helyet, s ha fentre is kényszerül, akkor sem a középső sort választja, hiszen onnan mindkét irányban lehet gurulni.
A helyzetet kezelendő van azért némi apró korlát, na meg biztonsági öv, amivel deréktájékon oda lehet kötöznie magát az embernek az ágyhoz.
Az alvósbuszok előfordulása elég kiszámíthatatlan, a nagy távolság sem garancia. A pihenőhelyen belefutottunk egy Zhumadian-Chengdu járatba, ami a hagyományos (az otthoninál azért kényelmesebb) távolsági busz volt, de nem irigyeltem őket.
Végül képek. Katt a galéria megnyitásához!
-
Holnap irány Fengjie
Miután nagy nehezen sikerült kinyomozni a pontos indulási helyszínt, s a menetrendet, holnap délután buszra szállok, s elindulok Fengjiebe.
Hála a valamelyest javuló útvonalaknak, a menetrend szerint előreláthatóan csak 9 órát fog igénybe venni az út, amely amúgy kb. 700 km-es.
Bár hajnalban érkezem majd, amikor Fengjie még javában kihalt, Mingchun lesz olyan rendes és felkel, aztán segít nekem hotelt foglalni. Mint arról írtam már korábban, a külföldieknek ez nem annyira egyszerű. Annyiban legalábbis, hogy nem mindenhol szállhatunk meg hivatalosan.
A hotelek azért olykor hajlamosak félrenézni, s más, kínai rezidens neve alatt elszállásolni az embert. Ez esetben Mingchun személyijével jó eséllyel kapok majd szobát valami kedvező árú, 100 yuan alatti szálláshelyen is, s nem kell az impozáns Fengjie Hotelt igénybe vennem.Kiderült, hogy a többi évfolyamnál is szünet zajlik éppen, 10 napos, szombattal bezáróan (erre mondjuk gondolhattam volna, tavaly ezalatt kukkantottam át ide, Xianningbe), így Mengsi is ráér addig.
Jó lesz újra Fengjieben. Veve ismét Szecsuánba kerül.
-
Fengjie visszatér
Hosszas tanakodás után arra jutottam, hogy a hátralévő szabadidőmben visszanézek Fengjiebe. Mingchun is most hétvégén teszi le a felsőoktatásba való bejutáshoz szükséges vizsgáját, onnantól neki, s az összes harmadéves gaozhong tanulónak elkezdődik a nyári szünet.
Szeretem Fengjiet. Sokkal-sokkal jobban, mint Xianninget. Itt sem rossz, s a munka tagadhatatlanul jobb, mint a korábbi, fengjiei meló, de amúgy ég és föld. Fengjie szépsége után ez a hely esélytelen.
Fura lesz egy év után visszamenni, de nagyon örülök, hogy így döntöttem.
Az utazási idő kb. egy napot vesz igénybe, s olyan 4-5 napot ott is akarok maradni. Ezúttal Baidichenget sem akarom kihagyni, s Mingchunnal levitetem magam falura is újfent.Úgy hiszem, ez méltó zárása lesz ennek a két évnek.
-
Tervek a maradék öt hétre
Holnaphoz öt hétre már otthon leszek, ha az időjárás meg a légitársaságok is úgy gondolják. A hátralevő időszakból két hét még a vizsgáztatással fog eltelni, hogy utána mi lesz, az még egyelőre nem ismert.
Bár próbáltam infót szerezni, ellentmondásos válaszokhoz jutottam annak kérdésében, hogy meddig vannak órák. Mindenesetre legrosszabb esetben is plusz egy hétre leszek a sulihoz kötve, s utána még egészen biztosan lesz két teljes hetem mindennemű munkahelyi elfoglaltságtól mentesen.
Adott a gondolat, miután szeptembertől nem jövök vissza, hogy talán még kellene egy utolsó utazást tenni valami érdekesebb helyre. Pár évig most elég sanszosan nem leszek Kínában, így ez egy kvázi utolsó lehetőség hosszú időre.
Gondolkodtam helyszíneken, de még kissé tanácstalan vagyok, s magamat ismerve az is benne van a pakliban, hogy nem megyek sehova. Mindenesetre ha mégis, akkor leginkább a vadnyugat érdekel. Qinghaion és Xinjiangon gondolkozom erősen, bár a 40+ órás vonatozás (Wulumuqi, utóbbi székhelye annyira van Wuhantól) nem annyira vonzó.
Wuhan–Wulumuqi, több mint 40 óra vonatozás
A jelenleg leginkább esélyes két alternatíva (már ha nem a harmadik, a nem utazás győz) ez a két tartomány.
Ha Qinghai lesz a befutó, akkor egészen a nyugati részen fekvő Ge’ermuig (Golmud) szeretnék zakatolni, majd onnan pár napig körbenézelődni a környéken, mielőtt visszafordulnék.
Wuhan–Ge’ermu vasúton
Ha Xinjiang mellett döntök, akkor Wulumuqi (Urumcsi) csak a kiindulópont, Kashi (Kashgar) és Hetian (Hotan) a fő célpontok, amelyek még további egy napra vannak az ujgur központtól.
A Kashi, B Hetian
Mindkét régió messzemenően elüt Kína magterületétől, s mint a zárójeles nevek is mutatják, nemzetiségi területekről van szó. Kashi és Hetian a mai napig 80-90%-os muszlim többséggel bír, az ujgurok mellett a szomszédos exszovjet köztársaságok államalkotó nemzeteinek kínai csoportjaival.
-
Jingdezhen
Szombaton annak rendje és módja szerint meg is érkeztem Jiangxi tartomány eme szegletébe. A hotel kellemes volt, s már első nap remek vacsit adtak, mint ahogy arról már meg is emlékeztem itt, a blogon.
Másnap meglepően korán felébredtem, s mivel az esti muriig dolgom nem is akadt, így körbe tudtam kicsit nézni a belvárosban.Jingde nem olyan nagy város. Bár a teljes területén laknak vagy másfélmillióan, ez a kínai közigazgatási rendszer sajátosságainak tudható be. A városias, beépített belterületen mintegy háromszázezer ember él, az ezt körbeölelő másik kerülettel (a kerület megjelölés jelenti általában a városias magokat a kínai terminológiában) együtt, amelyet még talán hozzá lehetne csapni a városhoz nyugati mérce szerint is, pedig mintegy félmillió.
Egyike kínai neves történelmi településeinek, a kétezredik évfordulót nem is olyan régen ünnepelték meg. Már a kezdetektől a kínai porcelángyártás központja, s mint ilyen, a történelmi múltban az egyik legfontosabb települése volt a birodalomnak. A selyem mellett a porcelán volt Kína másik menő exportcikke, amelyért szintúgy nemesfémmel fizettek az európaiak.
Bár a porcelángyártás ma is él, a gazdasági jelentősége már lényegesen kisebb, mint egykoron volt. Magának Jingdezhennek az életét azért még ma is meghatározza, elsősorban a turizmus révén. A belváros egy részén mást sem árulnak, csak porcelánt. De olyan szinten nem, hogy utcákat kell végigsétálni az első kis vegyesboltig, ami Kínában merőben szokatlan.
Nem értek a porcelánhoz, így aztán nagyon nem tudom minősíteni a kínálatot, de zömmel mutatós portékákat látni, bár egyik-másik bolt már inkább a giccsre ment rá a hatalmas porcelánkutyákkal és egyéb otromba termékekkel. Miután Jingde a porcelánfőváros, így olyan apróságokon sem kell meglepődni, mint hogy a hotelben a fogmosópohár porcelán, s az összes folyosói hamutartó is az.
Bár a város már több mint kétezer éves, sajnos a jó kínai hagyományokkal összhangban ebből nem sokat látni. Öröm az ürömben azért, hogy Jingde építészeti örökségét mégsem hagyták veszni teljesen. A belvárosban megőriztek egy teljes utcácskát, ami ideát tényleg ritkaságszámba megy.
Azzal együtt is üdítő élmény bejárni, hogy egyúttal az egyik városi bevásárlóutca lett belőle, így a régi házakba butikok költöztek be. Helyenként sajnos a bontás részben megtörtént, de legalább a házak elejét nem engedték lerombolni.
A boros esemény probléma nélkül lezajlott, a kis kétperces performanszommal együtt. A mexikói figura végül nem Javier volt, de még csak nem is mexikói, hanem belarusz, az eseményen pedig hozzám hasonlóan francia.
Bár nem értek a borokhoz sem, s kifejezetten nem szeretem őket, szerintem az általunk promózott francia lőre kifejezetten rossz volt, ennek ellenére szépen sikerült belőlük eladni.
Mi ketten francia szakemberekként a bor minőségét voltunk hivatottak demonstrálni, amit a kínai partner a szépen csillogó hologramos védjegyével is igazol. Ettől még persze lehet, hogy hamis, Shandongban termelt borról van szó, én igazán nem tudom megállapítani.Az eseményt követően is kiadós és mutatós vacsi várt minket, de erről külön posztban.
Másnap, még a hazautat megelőzően is mászkáltam egy keveset a városban, s készült akkor is pár fotó. A többivel együtt ezekért is katt a képre. -
Irány Jiangxi
Holnap reggel vonatra szállok, s egy wuhani vonatos, majd egy nanchangi buszra való átszállás után estére Jingdezhenben leszek.
Valamikor hétfőn estefelé érek vissza, maga a muri vasárnap este lesz mintegy két óra hosszan. A lehetőségekhez mérten igyekszem majd kicsit körbenézni, s ha megfelelő lesz az internethez való hozzáférés, akkor már hazaérkezés előtt bejegyzésekkel szórakoztatni a nagyérdeműt.
Íme, egy térkép, hogy a Kínát kevésbé ismerők is el tudják helyezni az utazást.
A Xianning, B Wuhan, C Nanchang, D Jingdezhen. A gugli közúton jelzi az utat, így inkább csak tájékoztató jellegű
-
Délkelet-Ázsia: Legek
Leghosszabb várakozás
A Shenzhen és Hongkong közötti határellenőrzés hongkongi oldala. Elképesztő mennyiségű ember, terelőkapuk közé szorítva, legalább 1-1.5 órás sorban állással.
Legjobb kaja
Krabi neve rákot jelent, ennek megfelelve remek választék is áll rendelkezésre ebből a csemegéből. Apálykor a strandok is tele vannak – természetesen apró – rákokkal, amelyek szupergyorsan bújnak vissza a homokba vájt üregeikbe minden fenyegető megközelítés esetén. Az óriási grillezett garnélákat ízre nem múlta felül semmi.
Legrosszabb kaja
A 7Elevenben mindenféle szendvicseket, hamburgereket lehet venni. Ezek normálisan becsomagolt termékek, mint otthon, de a boltban el is készítik (szendvicssütőbe rakják, grillezik vagy épp mikrózzák, tápláléktól függően) a vevőknek. A hamburgerek, amiket amúgy mikrózással hoznak fogyasztásra kész állapotba, teljesen ehetetlenek. Egyszer sajnos kipróbáltam. Bangkok felé a brazil párocska figyelmét is felhívtam rá, hogy ezekből véletlenül se egyenek (a szendvicsek ellenben jók), de a második pihenőnél nem hallgattak rám. A kajájuk fele a kukában landolt.
Legjobb élmény
Az elefántozás, Naphun felejthetetlenül cuki.
Legrosszabb élmény
George Town, éjszaka, pakkal a hátamon szállást keresve.
Legnagyobb lehúzás
A taxi George Town-ban (35 ringgit) és a bangkoki reptér teljes kínálata
Legjobb vétel
Az USB-s wifikütyü Melakkában, s a laundry service Krabiban, ahol 25 baht-ért az épp használatban lévő cuccaimon kívül mindent kimostak és kivasaltak.
Legszimpatikusabb helyi arc
Naphun gazdája. A legnagyobb jófejséggel kattintgatott, baksist nem várva és nem is remélve, mialatt a többi elefántos ember jól hallhatóan, nyíltan jelezte az utasainak, hogy a plusz szolgáltatásért plusz pénzt akar. Még cigivel is megkínált, igaz, először tőlem kapott.
Legutálatosabb helyi arc
Krabiban a Green Tea Hostel vezetője. Az ott töltött nap alatt gyönyörű műmosoly ült az arcán, de miután másnap átmentem az előre lefoglalt szálláshelyemre, úgy nézett rám, mint aki legszívesebben leköpne. Én hülye még próbáltam nála ezek után valamilyen túrára is befizetni, de mivel a leereszkedő stílusa nem változott, inkább kerestem másik helyet.
Legbüdösebb hely
Hat Yai autóbuszállomás, ahol a szennyvízcsatorna nincs lefedve, s jól láthatóan csörgedezik mindenféle dolog az út mentén.
Legbarátságosabb nép
Magasan a szingapúriak. Udvarias, kulturált, segítőkész banda.
Legnagyobb csalódás
George Town. Nincs semmi, amiért érdemes lenne idemenni. Ajánlott elkerülni.
Legszebb hely
A négy szigetes túra szigetei. Festői partok, kár tovább ragozni.
Legidiótább turista
A fura, teljesen begubózott és minden bőrfelületet takaró amerikai lányok a négy szigetes túráról.
Legszimpibb turista
Egy Julija nevű szlovén lány a szigetes túráról. Dobogós még a brazil párocska és a fogatlan skót ember.
Legjobb szórakozóhely
Egy Krabiban lévő, dél-koreai leány és thai párja által üzemeltetett kis bárocska, ahol mindketten élőzenét is nyomtak. A sör már 50 bahttól ment és a koktélok is olcsók voltak.
Legfárasztóbb turista
A George Town és Hat Yai közötti buszon mellettem helyet foglaló, 70 és a halál közt lévő, eredetileg indonéz, de már holland állampolgár bácsika. Üdítően fiatalos volt ugyan, s teljesen odavolt a technikai újdonságokért, de kihagytam volna, ahogy bemutatja az összes kütyüjét, s elmondja, mi mennyibe került.
Legnagyobb látott kártevő
A szállás előtti utcán komótosan végigsétáló patkány Szingapúrban.
Legnagyobb látott kártevő a szálláshelyen
Egy szem csótány Krabiban. Ugyanaz a fajta, mint Kínában, így nem sújtott le. Hamar kimúlt. Az utcán a járdán nagy mennyiségben futkároznak időnként.
Legtöbb kóbor állat
Krabi. Rengeteg kutya és macska. Ártalmatlanok, a helyiektől tartanak, a turistákat viszont kiszúrják, s kunyerálnak.
Legbalhésabb turista
Krabiban a szálláson egész éjszaka üvöltöző párocska hölgy tagja. Bár meglettem volna az infó nélkül, még azt is tudom, hogy a fiú ugyanolyan szemét volt, mint annak idején Isztambulban. A teljes kép ismerete nélkül ugyan, de a súlyosan hisztiző fehérnépet, s az őt csitítani próbáló párját látva-hallva, nem ütött volna szíven, ha a leány kap egy-két pofont.
Legkényelmesebb utazás
A maláj távolsági buszok. Hatalmas hely, olyan, mintha fotelekben ülne az ember. Kéretik bevezetni Európában is.
Legkényelmetlenebb utazás
Tuk-tuk platója Thaiföldön. A hangulat kárpótol.
Legjobb ital
Melakkában az egyik indiai helyen felszolgált, jégkrémmel sürített tejes banánturmix. Kipróbáltam másnap mangóval is, úgy nem az igazi.
Leghosszabb idő kínai turisták nélkül
Kb. 2 nap Krabiban. Az elefántos túrán meg gyakorlatilag csak ők voltak.
Legdrágább nap
Utazás és szállás nélkül az elefántos túra napja Krabiban, kb. 1000 baht elverésével. Utazással és szállással a George Town-i kiruccanás, összesen 250 ringit körüli költéssel.
Legolcsóbb nap
A nap Krabiban, amikor nem mentem sehová, mert neten játszottam ügyeletes barátnőt. Talán ha 200 bahtot költöttem kajára és kólára.
_________________________________________________________
Ez a nyaralásról lehúzott utolsó bőr, esküszöm, de egy ilyen bejegyzés még kikívánkozott belőlem.
-
Délkelet-Ázsia: Anyagiak
Általában mindenkit érdekel, csak vagyunk annyira udvariasak, hogy nem kérdezünk, de íme, lássuk a kirándulás költségvonzatát. Nem volt kevés, de lehetett volna sokkal több is, s ahhoz képest, hogy merre jártam, szerintem rendben volt.
KÖZLEKEDÉS
A legégetőbb tétel a repülőjegy. Ezzel nagyon nagy szerencsém volt, mert sikerült időben foglalni, s így kimondottan kedvező árakat kifogni. Hongkongból a Jetstarral repültem Szingapúrba, ez az út mindennel együtt kb. 700 yuanbe került (kézipoggyásszal, ételt nem kérve, tehát a legfapadosabb módon).
A visszaút az Air Asiaval zajlott. Bangkok és Wuhan közt mindössze 500 yuan volt az ár.
Ezek mind akciós repjegyek voltak, a normál árak ezen a viszonylaton kb. 2000 yuan körül vannak egy irányban.
Az alvós vonat Xianning és Shenzhen közt 220 yuan volt, Krabiból Bangkokig pedig 650 baht, vagyis kb. 130 yuan volt a busz.
A közlekedési kiadások alá sorolandó még a többi buszozás, taxizás, helyi közlekedés (a Krabi környéki hajózást nem számolom ide, az inkább szórakozás), ezek összesen mintegy további 400 yuannyi pénzbe kerültek. Ez összeadva majdnem 2000 yuan.
SZÁLLÁS
Szingapúrban két éjszakát szálltam meg, összesen 160 yuanért, Melakkában ugyanennyi volt. George Townban közel 180 yuant fizettem egy éjszakáért, majd Krabiban, Thaiföldön, összesen 11 napnyi vendégéjszaka került 750-be. Összesítve: 1250 kínai pénz.
EGYÉB KIADÁSOK, KÖLTENIVALÓ
Hongkong drágább mint Kína, de ki lehet fogni olcsóbb helyeket, ahol ahol 30 yuanből jól lehet lakni. Hosszabb távú tartózkodás esetén fogalmam sincs, mi mennyibe kerül. Vettem még itt egy átalakítót is, 10 hongkongi dollárért, bár nem a megfelelő kimenete volt, mint kiderült. Okosan költekezve valószínűleg elviselhető anyagilag is a hely.
Szingapúrban ki lehet fogni olcsón is szállást, s a tömegközlekedés használatával sokat lehet spórolni. A szolgáltatások drágák, enni leginkább olcsó helyeken érdemes, mint például Chinatownban az utcán, vagy bármelyik Mekiben. Ez utóbbi nem drágább, mint otthon, ellenben érezhetően finomabb.
100 szingapúri dollárom volt, 30 körül maradt is, úgy, hogy a reptéri tranzit 9 dollár volt, s Szingapúrban pótoltam a repülőgépre fel nem vihető aerosolokat is.Malajziában az étkezés nagyon olcsó, ellenben finom. Az indiai kínálat mindenképp. A nagyáruházakban mindenféle nyugati cuccot is kapni: sajtok, normális kenyerek, margarin, tejtermékek nagy mennyiségben. A kínainál jóval olcsóbban. Melakkában vettem egy usb-s wifikütyüt is, mert a laptopé nagyon megadta magát. Kiválóan működik, erősebben veszi a jeleket, mint a telefon, s mindössze kb. 1200 forintnyi ringgitbe fájt.
Ami kimondottan drága, az a taxi, érdemes elkerülni, ha lehet.Ezer yuant váltottam át ringgitre, 200 feletti összeg maradt belőle. Malajziában 4 napot voltam, a melakkai szállást már előre kifizettem, a közlekedés és a penangi szállás meg a határra való eljutás ebből zajlott.
Thaiföldön töltöttem a legtöbb időt, s itt volt a legtöbb kiadásom is. Napra vetítve persze kevesebb, mint másutt, mert itt már nem utazgattam, egy helyben voltam. A szállással együtt napi ezer bahtból (200 yuan) nagyon kényelmesen ki lehetett jönni: 1-1 étkezés 100 baht vagy az alatt zajlott, nagy ritkán volt 150. Voltam thai masszázson is, ott egy kétórás programért fizettem 400 bahtot. Az ezer baht átlagnak bőven jó napokra bontva, úgy is áll, hogy belefér az elefántos túra 700-ért, vagy a szigetes kirándulás 400-ért, vagy épp a bangkoki busz 650-ért.
Összesen a teljes nyaralás – mindennel együtt – kevesebb mint 5000 yuanből kijött, s párosan még olcsóbb lehetett volna, mert mindenütt kétágyas szobám volt (egyágyasokat nem szeretnek tartani), ezáltal a szállásköltség simán felezhető lett volna. Majdnem 3 hét trópusi melegért nekem megérte.
-
A hazatérés
13-án délelőtt indultam neki az útnak Bangkok felé. Már írtam a maláj távolsági autóbusz-közlekedésről, hogy mennyire nem veszik szigorúan a menetrendet. Ez Thaiföldre fokozottan áll.
A gépem Wuhanban reggeli negyed nyolckor volt esedékes, ezért, hogy a csekkolás meg minden egyéb mellett kényelmesen elérhessem, valamikor 4-5 óra felé kellett volna a reptérre érjek. Ennek megfelelően érdeklődtem a járatokról még Krabiban.
Akadt egy busz valamikor hajnalban, ami állítólag este 7-8 felé ér Bangkokba, de nekem az túl korai volt, az ideális az lett volna, ha csak valamikor éjjelre érek oda. Felmerült egy minibusz is, ami 11-kor indul, s 8-ra odaér ugyanúgy. Ezzel sem lettem nagyon kisegítve, de így legalább a korai kelést megspórolhattam. Ezt választottam.
Aztán persze kiderült, hogy ez szemenszedett hazugság. Bangkokba érni minimum 12 óra, s persze ez is csak akkor jön össze, ha valóban mozgásban vagyunk. Nekem a késedelem aránylag mérsékelten volt probléma, mert csak reggel kellett elröppennem, de anyagilag úgy kalkuláltam, hogy mivel időben odaérek, így elég a 19 baht-os helyi tömegközlekedést kifizetnem, nem az éjszaka 4-500 baht-os taxit.
Volt egy – szintén Kínában tanító – brazil párocska, akiknek a gépe viszont hajnali fél 3-kor indult, ők izgulhattak.
De hogy is alakult így? A 11 órai indulás mellett is 11 órai érkezés várható elviekben, s akkor semmi gond. Hát, nem egészen… Nekik, illetve a busz tényleges indulási helyén már nekem is esti 11 órás érkezést emlegettek, de dél is elmúlt, mire elindultunk. S ez csak a kezdet. Krabiban még összevissza kolbászolt a busz, aztán ugyanezt tette egy kis normálisabb haladás után Surat Thani-ban is, ahol be is fejezte az útját.
Ez a városka nincs túl messze Krabitól, de már a másik parton fekszik. Itt vártunk kb. fél 3-ig, mire nagy nehezen jött az új busz, s vitt minket Bangkok felé.
Szerencsére ezután már csak pihenőhelyek jöttek, kb. 2 óránként. Olykor félórásak. A sofőr egyáltalán nem zavartatta magát, hiába próbáltuk sürgetni, kényelmesen elvolt mindenütt. A thaiok egyébként is roppant kényelmes emberek, a szorgalom nagy ívben elkerüli őket.
Nem fokozom az izgalmakat tovább, hajnali egy már elmúlt, mire elértük Bangkok határait. Ott a párocskával kiszálltunk, taxit fogtunk, s elgurultunk a reptérre. Épphogy elérték a gépet.
Nekem még volt időm, így aztán vártam komótosan a reggelt. A járat pontosan indult, s menetrend szerint le is szálltunk Wuhanban.
Wuhanból hazafelé az új vasúttal jöttem, sajnos épphogy tudtam csak fotózni, mert aztán a telefon akksija megadta magát és lemerült. Kellemes, kényelmes az új vonal, s a Xianningdong megálló valóban itt van mellettünk. Jövő héten is ezt fogom használni majd, s akkor többet is fotózok.
Galéria lejjebb, képaláírásokkal, miután a blog.hu fejlesztői immár ezt is lehetővé tették.
-
A mosoly országa
Hogy a fenti mondatnak a megalkotáskor mennyire volt empirikus alapja, vagy mennyire volt egy kreatív idegenforgalmi szakember agyából kipattanó jól hangzó frázis, azt nem tudom eldönteni, mert korábban soha nem jártam Thaiföldön. Az viszont tagadhatatlan, hogy az idők során jól beleette magát a Thaiföldről alkotott elképzelések sorába, akaratlanul is eszembe jutott mindig, ha szóba került az ország.
A saját tapasztalat aztán kissé mást mutatott. A thaioknál kevésbé kedves és kevésbé mosolygós népeket – pláne a környéken – nem nagyon találni.
Teljes mértékben nem tudom őket hibáztatni, elvégre biztosan megterhelő a sok hülye nyugatival bíbelődni életvitelszerűen – hisz a szezon itt egész évben kitart. Az őszinte, szívből jövő mosolyt nehéz is erőltetni – én már csak tudom, nem vagyok nagy emberbarát -, de azért legalább egy ilyen helyen, mint Thaiföld, ahol az idegenforgalom ennyire meghatározó faktor, tehetnének kissé nagyobb erőfeszítéseket.
Tesznek is olykor. Az például jellemző az összes ilyen munkakörben dolgozóra, hogy elsőre, amíg valami hasznot remélnek belőled, igyekeznek a jobbik oldalukat mutatni. Hozzáteszem, azért ilyenkor sem kell tőlük hasra esni.
De amint megszűnik ez a reláció, s immár nem náluk költöd a pénzed, mintha kicserélték volna őket. A lehető legkelletlenebb pofákat vágják, s még csak minimálisan sem kedvesek.Nem egy, nem két helyen tapasztaltam, tényleg általános, s jól feltűnő jelenség, amit a többi turista is szóvá tett. Félre ne essék, nem a szervilizmust hiányolom, attól például borsódzott a hátam, ahogy a Jetstaros légi utaskísérők hajbókoltak üdvözlés gyanánt, csupán az alapvető vendéglátói jó modort.
Thaiföld és Kína e tekintetben ég és föld. Tény, hogy ideát a külföldi még sokkal nagyobb kuriózum, s nincs velünk tele minden, de általánosságban a kínaiak őszintén örülnek, ha waiguorent látnak, s kedvesek. De a helyiekkel való kapcsolattartásban is képesek udvariasan, kellemesen viselkedni. A szolgáltatásokban ez mondjuk nagy előny, nem is csoda, hogy a diaszpórák Ázsia-szerte átvették az uralmat mindenfelé ebben a szektorban.
Szóval… Thaiföld kellemes hely. Az időjárás mesébe illő, a táj gyönyörű, tényleg szívesebben lennék ott most. De az emberek… Nos, nem ők teszik Thaiföldöt szerethetővé, annyi szent. A mosoly országa már csak egy mítosz. Ha egyáltalán valaha igaz volt.
