-
Nyelvi nehézségek és megoldások
Egy utazással – különösen ha valami távoli, egzotikusabb régióra esik a választás – általában együtt jár a megértési nehézségek sorozata. Persze ha szerencsés, külföldiekre szakosodott helyre indulunk, ott általában felkészültebbek a helyiek is, s többé-kevésbé beszélnek angolul.
Hongkong és Szingapúr egyszerűen kezelhető. Nagyjából mindenki rendesen beszéli az angolt, a kínaiak meg többnyire értenek pekingiül.
Malajzia volt az első komplikáltabb hely. Azt várhatnánk, hogy miután a maláj mellett az angol is hivatalos, hogy ez utóbbival mindenhol elboldogulunk. Hát a fenéket. A népesség kétharmadát kitevő malájokkal szinte lehetetlen szót érteni, még ha beszélnek is angolul, azt olyan akcentussal teszik, hogy ember legyen a talpán, aki megérti.
Penang felé tartva, a szigettel szomszédos utolsó szárazföldi megálló Butterworth volt. Szépen csengő, igazán ázsiai nevet kapott. Már épp elaludtam a buszban, amikor a sofőr egyszer csak, mint aki megőrült, elkezd ordibálni: bátevó, bátevó! Mint sejthető, ez a Butterworth-be tartó utasoknak szóló figyelmeztetés volt, hogy le kéne szállni…
Az országot alkotó második legnagyobb etnikum, a durván egynegyedes részaránnyal jelen lévő kínaiak már régen elszakadtak az anyaországtól. Angol importmunkaerőként érkeztek, aztán idővel sikeresen átvették az irányítást az ország kereskedelme és pénzügyi szektora felett (mint mindenütt a régióban). A legkülönbözőbb régiókból kerültek ide, túlnyomó többségük anyanyelve a hakka. Az oktatásban a pekingit tanulják, így a fiatalabb generációk hibátlanul beszélik az utóbbit is. Melakkai szállásadóim, s a penangi segítőm is remekül kommunikáltak pekingiül, s az út során megszólított egyéb kínaiak is értették.
Miután nyugaton elég kevesen beszélnek kínaiul, így leginkább a harmadik számú, majdnem 10%-ban fellelhető indiaiak (zömében tamilok) jelenhetik a megoldást. Bár akcentusuk tagadhatatlan, ők mindannyian beszélnek angolul. Munkaerőként érkeztek annak idején, széles körben fellelhetőek mindenütt a saját kis negyedeikben. Az azonosításuk is könnyebb, hiszen lényegesen elütnek a mongolid népektől. A kajájuk is jó, úgyhogy a kellemes összeköthető a hasznossal is.
Thaiföld próbára tesz. Az idegenforgalomban dolgozók valamennyire elboldogulnak angolul, de csak ők. Még egy ennyire turistás városban is, mint Krabi, legfeljebb arra képesek, hogy az árakat elmondják angolul, meg esetleg 1-2 szó még akad a tudástárukban, de ez a max. Információt kérni, érdeklődni bármiről, vagy akár a legegyszerűbb beszélgetést kivitelezni is lehetetlen. Kb. annyira vannak kiképezve, mintha egy turistabuszt ráengednénk egy magyar kisvárosra.
Itt még kínaiak sincsenek, se indiaiak. Az egyetlen megoldás a jegyárusítással, szálláskiadással foglalkozó helyek személyzete. Velük valamennyire kivitelezhető a társalgás, de azért nem tanácsos túlkomplikálni a kifejeznivalót.
Thaiföld óta azon gondolkodom, hogy mi lenne velem Kínában kínai nyelvismeret nélkül. Biztosan megoldható, s sok külföldi meg is oldja, de én szerintem agybajt kapnék, mert azért Thaiföld ezen része még mindig nagyságrendekkel jobban felkészült az idegen nyelvek terén mint az óriásállam.
Jobb híján marad a gesztikuláció, a testbeszéd meg a mutogatás. Érdekes, s fárasztó, de legalább nem lehetetlen.
-
Melakka – kötelező megálló
Megvallom őszintén, az utazás előtt nem sokat tudtam erről a városról. A Melakkai-szoros, a világ egyik legfontosabb és legsűrűbben használt hajózási folyosójának neve ismerősen csengett, s azt is tudtam, hogy van egy ilyen település. De hogy milyen, arra csak a tervezés során döbbentem rá.
A stratégiai helyzet már korán megmutatkozott, így aztán az európai hatalmak egymást öldösték a hely feletti uralom megszerzéséért. Elsőnek a hollandok jöttek, őket a portugálok űzték el, majd végül angol kézre került. A világháború idején még egy kis időre a japánok is színesítették a palettát, hogy az angolok jöjjenek ismét, majd a független Malajzia.
A gazdag történelemnek hála 400 éves épületek tarkítják, egyik-másik egészen elképesztő állapotban. Európaiként maga a város arculata önmagában nem nagyon ragad magával, elvégre nem igazán egzotikus. Érdekessé és ezáltal élvezhetővé az teszi, hogy Délkelet-Ázsiában a legkevésbé sem számítanék ilyen látványra, na meg a helyiek ügyködése. Sikerült nekik ugyanis tökéletesen belakni ezeket a belvárosi utcácskákat, s kissé a maguk ízlésére formálni.
Mindenképp javaslom, hogy aki teheti, ne hagyja ki, ha erre jár. Kellemes, barátságos város. És nagyságrendekkel jobb és olcsóbb, mint az agyonhájpolt George Town.
Rengeteg kép készült Melakkában, párat válogattam, kattintásra bejön az indafotós oldal a többivel.
-
Az út a szárazföldre: átkelés Malajziába
Szingapúrban a tömegközlekedés nem nevezhető drágának. Jó, délkelet-ázsiai viszonylatban nem olcsó, de a magyar árakhoz viszonyítva teljesen rendben van, sőt. A chipkártyát lehúzva – távolságtól függően – kb. 0.7-2.5 dollárba fáj egy-egy utazás.
Malajziába átjutni sem túl nehéz. A legköltségesebb nem egyéni módja, ha vonatra száll az ember. Szingapúrból vásárolhatóak jegyek bármelyik malajziai állomásra, de ezt nem ajánlott kipróbálni. A fizetendő viteldíj megegyezik a maláj árakkal, a különbség csak a valutában van, ugyanannyi egységnyi dollárt kérnek érte, mint ringgitet. Nem jó móka.
Vannak buszok is Johor Bahruba, a szomszédos maláj városba. A legolcsóbb a 170-es busz, ezzel mindössze 1.9 dollárért át lehet kelni, egy jeggyel. Az egynek ott van jelentősége, hogy kétszer meg kell szakítani az utazást: mindkét ország határellenőrzésén át kell esni. Nem túl komplikált, a soron következő buszra fel lehet pattanni, s menni tovább.
Ennek a helyi busznak egy nagy hátránya van: Szingapúron belül érint vagy 30 megállót, így meglehetősen lassú. Különösen a holdújév idején, ami munkaszünettel jár, így hatalmas tömegek indulnak meg Malajzia irányában, ezzel jelentősen bedugítva az utakat.
Egy észszerűbb, s alig drágább megoldás a gyorsbusz, ez 2.5 dollárba kerül, de a főúton halad végig, s nincsenek közbülső megállói. Ünnep idején ez sem túl gyors, de azért cirka 2 óra alatt lezavarható a teljes út határátlépéssel együtt. Ez utóbbival gurultam át én is, s még időben elértem a Johor Bahru-i autóbuszállomást.
Malajziába érni kissé sokkoló Szingapúr után. Bár egyáltalán nem gáz hely, a városállamhoz nem hasonlítható egyáltalán. Amíg a szigetországban pontosság uralkodik, Malajziában minimum fél órával a kiírt idő után indulnak el a buszok. Az emberek is mások, s persze a Szingapúrban könnyen megszokható hipertisztaság és kifogástalan állapotok után közelítünk újra a harmadik világ felé.
Johor Bahruban csak a buszra vártam, amivel eljutottam Melakkába. A maláj tömegközlekedésnek van egy hatalmas előnye. A buszok rendkívül kényelmesek, az egyes ülések közti helyek hatalmasak, s aludni sem nehéz. Több társasággal operálnak, ezért a buszállomásokon külön-külön pénztárak vannak, valamennyire eltérő jegyárakkal. Elsőre kissé kaotikus, de azért kezelhető.
Melakkában a szállás nem volt a legjobb hely, ahol életemben megfordultam, de ár-érték arányban teljesen rendben volt. Egy régi, erősen holland beütésű házban lett kialakítva, amelyet utoljára alaposabban még valamelyik gyarmati hatalom uralma idején tarthattak karban, így méretes rések voltak a falakon. Fázni ettől még nem kellett, a légkondira így is szükség volt, de a szúnyogok nagyon könnyen megtaláltak. Szerencsére némi riasztó füstölővel orvosolva lett a probléma, s nyugodt éjszakám volt a bestiák nélkül.
Legközelebb innen folytatom Melakka bemutatásával.
-
Ide-oda ugrálás az időben
Kicsit fura irányt vett a blog, mert kronológiailag nem igazán haladok szabályosan. Remélem, azért a visszajáró olvasók tudják követni az eseményeket, a többiektől – ha vannak – pedig elnézést kérek, s javaslom átolvasni ezt a bejegyzést.
Krabiban vagyok már néhány napja, s ezt egyáltalán nem bánom. Maga a hely semmilyen, érdektelen, de étkezni, szállást találni, bevásárolni kiváló. A kincsek a szomszédos strandokon vannak, amelyek kb. fél órás úttal elérhetőek. Voltam már Rai Lay-ban, megyek Ao Nang-ba és Ao Nam Mao-ba és még legalább két másikba, aminek nem ugrik be a neve. Ma készültem Ao Nang-ba, de közbejött az asszisztensem, aki megkért, hogy legyen online a délután, mert van valami, amit csak velem tud megbeszélni. Nem túl feltűnő módon ugyan, de elég bizalmas barátság alakult ki kettőnk között, s már tisztában vagyok a magánélete minden ügyes-bajos dolgával. Kínai lévén, bizonyos témákat nem szívesen oszt meg a helyi barátnőivel, így aztán maradok én. Kedves csajszi, így nem érzem tolakodónak, s amennyire tudok, segítek is. Ma így ügyeletes barátnő leszek, Ao Nang meg megvár.
Rai Lay-ból ízelítőnek itt van néhány képecske, csak hogy valami aktuális tartalom is jöjjön. A kifejtés majd szép sorban. Szingapúr nagyjából elfogyott, már csak Malajziát kell kivesézni.
-
Szingapúr – botanikus kert
Szingapúr nem olcsó ország. Bár lényegesen kevésbé költséges ott turistáskodni, mint képzeltem, azért így is szép összegeket el lehet verni. Különösen, ha a környékhez, a meglehetősen baráti áru Malajziához, Thaiföldhöz vagy épp Indonéziához hasonlítunk.
Az állatkerti beugró 22 dollár, ami amúgy ahhoz képest nem is annyira borsos, hogy a leírások alapján kimondottan színvonalas intézményről van szó, amely olyan egyedülálló eredményekre is képes, mint a jegesmedvék tartása trópusi környezetben. Ez tényleg nem mindennapi fegyvertény, de nem a trópusokról jövök, úgyhogy láttam már jegesmedvét épp eleget, nekem annyira nem egzotikum, mint nekik.
Nagyon menő múzeumok, vidámpark és vízi lényeket bemutató (köztük delfinek és dugongok) park is van a városban, de ezeknek megkérik az árát. A botanikus kert ezzel szemben ingyenes.
Elsőre kissé vonakodva indultam el, elvégre fákat meg virágokat nézegetni – legalábbis nekem – nem túlságosan izgalmas élmény. Szerencsére a látvány meghazudtolt.
Nagyon szépen kivitelezett, tematikus bemutatókkal van tele, amiből messze a legjobb a dzsungeles rész. Sosem voltam még valódi trópusi esőerdőben, így könnyű becsapni, de látszólag hitelesnek tűnt.
Ha Szingapúrban jár az ember, egy vizitet a kert mindenképp megér. Nagy, úgyhogy kényelmes tempóban, étkezéssel egybekötve simán el lehet rá verni fél napot. De érdemes.
-
Szingapúr – egy igazán élhető nagyváros 2.
Szingapúr három nemzetiség otthona, nyomasztó kínai dominancia mellett. A népesség háromnegyedét ők teszik ki, így lényegében kínai városról beszélhetünk. A jelenlétük minden területen meghatározó, a politikai és üzleti életben egyaránt.
A mellettük élő maláj és indiai (főleg tamil) lakosság aránya hozzájuk képest elenyésző, de azért ahhoz elegen vannak, hogy a multikulturalizmus gyökeret verjen, s ritka harmonikus együttélés valósulhasson meg. Bár mind a kínai, mind az indiai diaszpóra híres arról, hogy a helyiektől elkülönülten éli világát a glóbusz távoli szegletein – ez Szingapúrban sincs másképp -, megtanultak békében létezni egymással. Ebben a kormányzatok keze is vastagon benne van, de az eredmény a döntő.
Egy ilyen közegben a kínaiak megdöbbentően nyitottan és nyugatiasan viselkednek, minden az anyaországra jellemző hibájukat levetkőzték. A tudatos társadalomformálás jelei mindenütt megmutatkoznak. Bár szabályszegőket nem látni, egyértelmű jelzések, feliratok terelgetik a jó irányba a lakosságot. Többnyire négy nyelven. A metróperonokon jól kivehető felfestés mutatja, hol kell elhelyezkedni és sorban állni, s megvárni, míg a leszállók elhagyják a szerelvényeket. Táblák figyelmeztetnek a tilosban dohányzásra és a szemetelésre, s a környezet megóvását is nagyon komolyan veszik.
Szingapúr szigetország, zömében egy kis sziget, így a rendelkezésre álló terület kevés, de azt igyekeznek a végletekig hatékonyan hasznosítani. Sok a zöldterület, a növényzet, s még egy elképesztő botanikus kert is fellelhető (erről majd külön). A rendkívül magas népsűrűség ellenére – hisz mégis csak egy nagyvárosról van szó – a közlekedés jól működik, s ebben nagy szerepet játszik a jól kiépített metróhálózat (erről is lesz külön szó) is. Az ünnepekkel járó felfordulást leszámítva az utakon nincsenek dugók, az utazás kényelmes, akárcsak minden aspektusa a szingapúri létnek.
S hogy akkor mi nem működik mégsem Szingapúrban? Komoly bajok vannak a népesedés területén. A szingapúri asszonykák egyre kevésbé akarnak házasodni és utódokkal megörvendeztetni az országukat, dacára mindennemű kormányzati erőfeszítésnek. Ezen annyira nem kell csodálkozni, a szingapúri GDP az egyik legmagasabb a világon, s a helyiek egyszerűen túl jól élnek. Az öregedő lakosság komoly félelemmel tölti el a vezetőket, akik egészen unorthodox módon további egymillió fővel akarják növelni a lakosságot 2030-ig, a problémát kezelendő. Helyi szaporulat híján főleg bevándorlást elősegítő intézkedésekkel szeretnék ezt elérni, s ez az ötlet nem is nyeri el minden helyi tetszését.
A tenger feltöltésével valamelyest még növelhető az ország területe, de közel vannak a maximumhoz, s a kérdés más jellegű megoldása csak elodázható, de előbb-utóbb szembe kell vele nézni.
Szingapúr nem tökéletes, de még a hibáival együtt is nagyon közel jár ehhez az állapothoz.
-
Szingapúr – egy igazán élhető nagyváros 1.
28-án éjjeli fél egy körül érkeztem meg Szingapúrba. Az interneten sok infó kering a városról, különösen a berendezkedés szigorúságáról. Szingapúr ugyanis kicsit kakukktojás ország, demokrácia, de jelentős helyi sajátosságokkal. A drogcsempészetet határozottan érdemes elkerülni, mert egészen minimális mennyiség után is sanszos a halálbüntetés, nációra való tekintet nélkül. A helyieknek a népszavazásokon való részvétel kötelező, ugyanakkor a vélemény-nyilvánítás szabadsága korlátozott.
Mivel három etnikum zavartalan együttéléséről kell gondoskodni, így a vezetés nagyon is komolyan veszi a béke kikényszerítését. Tüntetni nem javallott, s a „rivális” nemzetiségek irányában mutatott legkisebb intolerancia is bajba sodorhatja a lakókat.
Ugyancsak tilos például rágózni, feltételezem, hogy ennek oka a kiköpdösött végtermék. Rágót így aztán nem is próbáltam meg Szingapúrba csempészni, de nem ajánlott cigarettát sem. Amíg általában majdnem mindenhová bevihető vámmentesen egy karton, a városállamba hivatalosan egy szál sem. Olvasni sztorikat büntetésekről, melyet olyan külföldiek szenvedtek el, akiknél véletlenül maradt néhány szál.
Miután helyben igen drágán mérik a füstönivalót, így azt terveztem, hogy ha kell, vámoltatok pár dobozzal, mert még úgy is jobban kijövök. Kínában fillérekért adják.
A reptéren az első gyanús jel az volt, hogy megérkezvén, a kijárat felé haladván feltűnt egy dohányzó szoba, ahol külföldiek pöfékeltek szorgalmasan. Továbbvonulva a belépés felé még egy plusz pont: a vámáruval nem rendelkezők során személyzet sehol, a kijárat meg fél méterre. Így lettem – szerencsére sikeres – cigarettacsempész Szingapúrban.
A reptérről lehetőség van 9 dollárért (helyi, a továbbiakban is csak dollárként hivatkozok majd rá) bármelyik szálláshelyre eljutni, legyen szó ötcsillagos szállodáról vagy épp youth hostelről. Természetesen éltem a lehetőséggel, mert éjjel tömegközlekedés a reptérről nincs, s ez az ár összevetve bármelyik reptér áraival nevetségesen alacsony.
Az alvóhely egy olcsó hotelben volt, Geylangban, a piros lámpás negyedben. Feltűnt, hogy lányok állnak az út mentén, de akkor még semmi gyanúsat nem észleltem. Közelebbről megfigyelve őket, illetve a recepciós egy épp ott lévő férfivendéggel folytatott beszélgetését elcsípve viszont egyértelmű volt, hogy ladyboy mind. Üdv Délkelet-Ázsiában!
Mint a fentiekből kideríthető, Geylang nem éppen a legjobb hely, ennek ellenére még itt is kiváló körülmények uralkodtak. Leszámítva, hogy az utak jó részén építkeztek valamit, a helyzet kifogástalannak mondható. Az erre járó zöld metróvonalat meg épp felújítják, anélkül, hogy ebből bárki érezne valamit, mert megoldják éjjel, az üzemszünet alatt…
Másnap a vízköpő oroszlánt, a belvárost, Chinatownt és Little Indiát barangoltam be. A galéria lentebb. A párocska indonéz, én segítettem nekik a metróval, utána együtt mászkáltunk pár órát. Helyesek. Még a Meki is finom, s kb. a magyar árakon operál. A csirkés szendvics mellfilé, nem bőr, s mindenféle szendvicsből van dupla.
-
Képek Hongkongból
Hongkongban nem voltam sokáig, de azért néhány kép készült. Az idő szűkös volt, így csak a főszigetet fotózgattam a szárazföldi oldalról. Tessék nézegetni, ha kedvetek tartja. Ez után már ígérem, hogy Szingapúr jön. Végre.
-
A kínai újév határozottan nem kedvez a szálláskeresőknek
Ma sikeresen átcuccoltam az előre foglalt szálláshelyemre, úgyhogy nyugodt vagyok. A kálváriának vége, most már csak a pihenés vár rám. Bárcsak ezt mondhattam volna a penangi és az első krabii éjszakámról is.
Melakkából gond nélkül eljutottam Kuala Lumpurba, ahol nem időztem túl sokáig, hanem vettem egy buszjegyet Penang szigetére. George Town kiemelt turisztikai célpont, így aztán belátom, lehettem volna kissé előrelátóbb is. A melakkai helyzetből indultam ki, ahol akadt üres szálláshely épp elég – bár a sajátomat ott elintéztem még Kínából.
Penangba valamikor éjjel 1 felé érkeztem meg, s hogy jobb legyen a kedvem, a buszállomás 15 km-re van George Town-tól. Ennyit felmálházva semmi kedvem nem volt megtenni, meg álmos is voltam, így kénytelen voltam taxizni. Malajziában nem olcsó a taxi. Melakkában a szállás és az állomás közötti táv 20 ringgit, mialatt Kuala Lumpur és Melakka közt a távolsági buszra mindössze 12-t kell fizetni. Az arány KL és Penang illetve a penangi busz és George Town közt is áll: KL-ben 38 ringgitbe fájt a busz, míg az éjszakai tarifás taxi 35 volt. Nem volt mit tenni, fizettem.
George Townba érve aztán sikerült rájönnöm, hogy én itt egyhamar nem jutok szobához, de még megosztott hálótermi ágyhoz sem. Végigcaplattam a központon, legalább 30 helyen megfordulva, de 250 ringgit alatt – amely egy normális hotel családi szobáját jelentette volna – nem találtam semmit.
Már elkönyveltem magamban, hogy csövezek az utcán, aztán hajnalban lelépek valamerre, amikor egyszer csak elémállt egy kocsi, benne egy helyi kínai arc segítőkész fejjel. Miután tisztáztuk, hogy szobát keresek, képes volt elfurikázni legalább 15 helyre, ami az eszébe jutott. Én a harmadiknál már szóltam, hogy csak rakjon ki a főutcán, mert nem akartam pofátlan lenni, de ragaszkodott hozzá, hogy segít. Végül már a telefonján böngészett szálláshelyek után, s az utolsó próba be is jött. A Little India Heritage Village nevű helyen még kaptam szobát, igaz, 90 ringgitért, ami kb. a duplája volt a melakkainak. Így sem panaszkodom, mert nagyon is jól jött az az alvás.
Másnap szombat volt, vagyis hétvége, így esély nem volt találni másik helyet (az indiaiaknál nem volt), ezért is jöttem egy nappal korábban Thaiföldre.
Krabiba a skót sráccal, Martinnal érkeztem, akivel Penangból idáig közösen utaztunk, s így ismerkedtünk össze. Nos, nem cséplem feleslegesen a szót: Krabiban is minden fullon volt. Kivétel nélkül.
Jobb lehetőség híján kerestünk egy padot, aztán ott cigiztünk meg dumáltunk, míg nekem eszembe nem jutott, hogy megkérdezzem az egyik hotelt, hogy másnapra van-e helyük. Ha van, akkor azért mégis csak nyugodtabb vagyok, tudván, hogy fél nap múlva ágyba kerülhetek.A recepción így három óra táján nem volt senki, gondolom aludtak valahol. Ha már ott voltam, körülnéztem az emeleteken, valami fotelben bízva. A negyedikről már majdnem visszafordultam, de még egy próbát tettem, s ezt jól is tettem. Az ötödiken ugyanis volt két hívogató kanapé.
Gyorsan visszamentem szólni Martinnak, majd szép csendben felosontunk a fekhelyekhez.
Kb. 7 óra volt, mikor ránktaláltak. Ki is dobtak persze… Szerencsére innentől már heppiend, mivel a hotelt elhagyva találtam egy helyet, ahova azonnal be is lehetett cuccolni. Minden jó, ha vége jó.
Tanulság: holdújév idején foglalás nélkül sehova nem menni. Legalábbis, ha el akarjuk kerülni az illegális szállodafoglalói státuszt. Vagy a csövezést. Kinek mi esik jobban.
-
Shenzhen – porfészekből óriásváros – képekben
Shenzhen mára Kína egyik legnagyobb városává vált – s tette ezt úgy, hogy harminc éve még csak egy álmos halásztelepülés húzódott a területén.
Shenzhen helyzete a a Deng Xiaoping által elindított reformoknak köszönhetően változott meg gyökeresen, stratégiai fekvése – közvetlenül határos Hongkonggal – folytán itt alakult meg az első ún. különleges gazdasági övezetek egyike.
A mai liberális befektetési klímában ennek már nem lenne sok jelentősége, de akkoriban, 1988-ban ezek a zónák voltak a szocialista piacgazdaság terepasztalai. A tapasztalatok láttán az öreg Deng nagyon is elégedett lehetett, a későbbieket meg már nem kell nagyon ecsetelni: a nyitás bekövetkezett Kína-szerte.
Shenzhen ma – a város tág értelmezése szerint – mintegy nyolcmillió kínai otthona. A modern Kína egyik arca is, így aztán nagyon hamar teleépülték magasházakkal, s ez azóta is csak fokozódik. Ahogy Hongkong visszatért Kína kebleire, a kapcsolatok még tovább erősödtek. A határátlépés nagyon egyszerű: két metróvonal is összeköti Shenzhent a volt kolóniával.
Merthogy határ természetesen van, a népi Kína állampolgárai nem mászkálhatnak csak úgy szabadon Hongkongba, hiába része az utóbbi Kínának már 1997 óta.
Shenzhen modern, kellemes hely. Rendezett, s aránylag tiszta is. Hongkong kicsiben, kínai, chabuduo verzióban. Egy vizitet mindenképp megér.
Galéria – 90%-ban magasházakról, aki nem szereti, ne nyissa meg! – alant.
