Vasárnap végre utazom. Ezt egyáltalán nem bánom, mert – tőlem kissé szokatlan módon – már erősen unatkozom itt. A shenzheni vonatra még a múlt hét során vettem fekvőhelyes jegyet, így előreláthatóan kényelmesen fogok utazni odáig.

Xianning hagyományos vasútállomásáról indulok majd el közvetlenül, s a vonat is csak Wuhantól közlekedik, így elég jó esély van rá, hogy idáig még nem fog késni. Ha az út hátralévő szakaszán késne, azt még elég jól is fogadnám, mivel menetrend szerint hajnali 6 után nem sokkal kéne beérkezni, ami azért annyira nem szívet melengető gondolat. A lényeg, hogy 1-2 óra csúszással nagyon is kibékülnék.

Az utazás egy kritikus pontja a csomagok kérdése. Félreértés ne essék, nekem sosem jelentett gondot, hogy minimális mennyiségű cuccal vágjak neki a nyaralásoknak, így ezúttal sem az a félelmeim oka, hogy esetleg nem tudok kellően változatos ruhatárat becsomagolni. Nem divatbemutatóra megyek, mosni útközben is lehet, meg amúgy sincs semmi kedvem cipelni egy halom felesleges dolgot.
A probléma abból adódhat, hogy itt egy kissé hideg van még, mialatt a trópusokra igyekszem eszeveszetten. Nagykabátot vinni Szingapúrba elég elborult ötlet, arról nem is szólva, hogy nem is tudnám hova rakni, ha már nem kell.
Végül arra jutottam, hogy nem lesz kabát, itt remélhetően túlélem a vonatig tartó utat, a járművön meg már van takaró. Guangdongban lényegesen jobb az idő, így vélelmezhető, hogy ott sem okoz majd a komfortérzetemben hiányosságokat a lengébb (pulcsi azért lesz) öltözet.
A macerásabb rész a visszaút. A repülő Wuhanban rak majd ki, ahonnan legjobb esetben is órák kérdése, mire a reptérről elvergődök hazáig. Legrosszabb esetben majd mindent magamra veszek, amit más úgy sem lát, s úgy talán elkerülöm a hipotermiát. Meg az is lehet, hogy addigra már szép lesz az idő itt is.

Sanya elég messze van Fengjietől. Utóbbi nagyjából az ország közepén fekszik, míg az előbbi tőle majd kétezer kilométerre, egészen délen, már jelentősen benyúlva Vietnam testének vonalába, csak attól némiképp keletre a tengeren.

Korán felkeltem, s már öt órakor elhagytam a kollégiumot. A kapunál lévő ötvenes hölgy természetesen aludt, s a sokadig kopogásra sem reagált. Szerencsére az ajtó nyitva volt, s pár szobával beljebb rá is akadtam, ott szendergett szegény. Az onnan nyíló ajtó is a külvilágba vezetett, úgyhogy arra kijutottam.

Mivel a busz még nem járt, így lesétáltam az Új Évszázadig. Egész furcsa volt ilyen kihalt órában téblábolni az utcákon. Volt egy fajta varázsa. Ja, és rengeteg a kóbor macska, úgyhogy ők egész biztosan nem szerepelnek a helyi menüben, amit korábban a diákok is megerősítettek.

Az Új Évszázadtól kitaxiztam a buszállomásra, ahol várni kellett fél hétig, hogy kinyissanak. Problémamentesen megérkeztem Wanzhouba, leszámítva, hogy kicsit késtünk. Egy taxissal folytatott eszmecsere után (20 perc alatt érne ki a vasútra – mellesleg 40 yuant magyarázott, ami vicc persze, de ezzel a részével nem is foglalkoztam) végül maradtam a buszpályaudvaron és vettem egy jegyet a következő chongqingi járatra, Húszpercenként mennek, szóval nem igazán okozott problémát.

A képen az útvonalat közúton jelzi a gugli, a vonat némiképp eltér ettől, de nagyjából hasonló a nyomvonal

Ez a ziccer valamennyire várható volt, pont ezért nem is vettem meg előre a vonatjegyet Wanzhou és Chongqing közt, arra viszont elsőre nem gondoltam, hogy megnézzem, a buszpályaudvar mégis merre van Chongqingon belül.

Szerencsére néha a sors is kegyes, ugyanis nem sokkal azelőtt, hogy begurultunk a célállomásra, elhaladtunk egy épület mellett, amin ott villogott a Chongqing Bei Railway Station felirat. Pont a szomszédban, cirka 2 perc gyalogútra volt.

Elkóvályogtam az állatkertbe, ami egy nagyon jó ötlet volt, volt pandamaci jópár meg mellé egyéb kellemes dolgok is. Erről majd egy külön posztban írok részletesebben.

Estére visszaértem a vasútra, s 22:08-kor elindult a vonatunk Haikou felé. Mivel erre csak ülőhelyes jegyet kaptam, az éjszakák nem voltak a legkellemesebbek. Némi szerencsére partnerem nem volt a szomszédos ülésen, így kettőn terpeszkedhettem, de 178 centinek ez sem épp az igazi.
Már Chongqingot éppen elhagyva össze is ismerkedtem a közvetlen szomszédokkal, akik mind Haikouig jöttek, így jól eltelt az út.

Két angolul beszélő utas is elkapott, egy chongqingi egyetemi tanár és egy diáklány Guangxiból, velük is cseverésztem egy fél órát.

Haikouban aztán búcsút vettünk az utastársaktól, leszámítva Bochuant, aki egy nagyon kedves, 20 éves egyetemista srác, ő jött velem tovább Sanyaba. Jó fej volt, addig is sokat dumcsiztunk, meg aztán Haikou és Sanya közt is végig.

Szerda reggel 10:20 körül gördültünk be a sanyai vasútállomásra, s egy cirka 40 perces buszozás után elértem a szálláshelyet is. Némi körbekukkolás és blogfrissítés után aztán aludtam 14 órát.

Visszafelé szerencsére fekvőhelyem lesz!