• Daliani vacsi

    Szombat este már jóval kisebb volt a felhajtás. A tolmácsomat – amúgy adminisztrátor a kórházban – küldték el hozzám, hogy elvigyen vacsizni.

    Egy közeli pláza egyik dongbeii, azaz északkelet-kínai éttermébe ültünk be, ahol az alábbi képeken megfigyelhető dolgokat fogyasztottuk el.

     

    wp_20151226_19_31_27_pro.jpg

    wp_20151226_19_35_56_pro.jpg

    wp_20151226_19_36_53_pro.jpg

    wp_20151226_19_36_57_pro.jpg

    wp_20151226_19_37_02_pro.jpg

    wp_20151226_19_37_58_pro.jpg

    wp_20151226_19_38_01_pro.jpg

  • Vacsi diákokkal

    Csütörtökön, Zhao Sheng irodájából hazafelé tartva egy sereg korábbi másodéves diákomra lettem figyelmes a szomszédos lépcsőház előtt. Szokásomhoz híven csak néztem ki a fejemből, így csak amiatt tűntek fel, hogy a nevemet kiabálták.

    Kiderült, Javierhez hivatalosak főzőcskére. Miután Javier is felbukkant, mindannyian invitáltak engem is, így aztán csatlakoztam a csapathoz.
    Az ilyen események előnyösek mindkét félnek. Javier kajához jut, a diákok meg főzhetnek, amit a kollégiumban nem tehetnek meg, mivel nincs konyha, s amúgy is vackok az elektromos vezetékek.

    Azt nem állítom, hogy mesterszakácsokhoz lett volna szerencsénk, de azért ehető étkeket rittyentettek össze. 

    Kis galéria a vacsiról a képre kattintva.

  • Gasztro: jindezheni vacsi, második felvonás

    A boros eseményt követően került sor a második vacsora eltöltésére. Ennyi kaját azt hiszem, még sosem hordtak elém, már nem is volt hely a forgóasztalon, s úgy a fogások fele a másik asztalra került, amíg el nem fogyott annyi étel, hogy a helyükre lehessen tenni. A már korábban kóstolt teknős is felbukkant, s mivel elsőre sem találtam különösebben ízletesnek, így csak a tojásaiból majszoltam.

    Képek a galériában.

  • Jingdezhenben immár

    A terveknek megfelelően eljutottam Jiangxi tartományba. „G” vonattal Wuhan, majd „D” vonattal Nanchang felé vettem az irányt, ahonnan egy kis buszozással a címben szereplő településre érkeztem meg fél hét előtt nem sokkal.

    Kellemes szálláshelyre hoztak, majd azonnal útra is keltünk vacsorázni a kollégával és az itteni cég embereivel.

    A kolléga az egyetlen, aki ismeri a hátteremet, mások előtt ezúttal – a várakozásoknak megfelelően – az aktuális legenda szerint borszakértőként jeleskedhetek, ráadásul franciaként. Holnap csatlakozik még köreinkhez egy mexikói srác is (nagyot röhögnék, ha Javier lenne az, bár csak szólt volna, tudta, hogy idejövök), este pedig megvalósul a borpromóciós parti is.

    Ilyen jóságokat szolgáltak fel a vacsin. A jiangxii konyha határozottan nekem valóbb, mint ahogy odaát, Hubeiben főznek.

  • Gasztro: mai vacsi

    Ma kintről hoztam az egyik utcai étteremből táplálékot. Csirke, tojás, rizs.

    Tetszik?

    WP_20130613_006.jpg

    Közben a napokban elkezdte elönteni Fengjiet a licsi. Ez a nagyszerű gyümölcs otthon is elég sűrűn beszerezhető (kicsit drágábban), nagyobb hiperekben vettem már többször. Mennyei.

    WP_20130613_010.jpg