A héten megkezdtem nha trangi angoltanári karrieremet az Ischool nevű magánintézményben. Ez egy középiskola, amelyben a diákok a vietnámi iskolarendszer miatt már egy kissé fiatalabbak, mint otthon. A kínaival sem egyezik meg, mivel ott hat, itt pedig öt év az általános iskola.

A középsuli alsó tagozata itt négy, míg a felső 3 év, így összességében ugyanúgy 12 évet ölel fel az alap- és középszintű oktatás, mint nyugaton vagy épp Kínában.

Nekem egy hetedikes és egy nyolcadikos osztályom van, mindegyikükkel heti három óra (darabja 45 perc). Jól követhető könyvük van, amihez van tanári kézikönyv is, így nem igazán kell agyalnom semmin, ami számomra meglehetősen ideális.
A kölykök angolja elég gyatra, de jobb, mint Kínában. Ezt valószínűleg nem lehet a helyi pedagógusok javára írni, gyanúm szerint a viet nyelv fonetikája egy kicsit kevésbé nehezíti meg nekik a dolgot, mint az északi óriásországban. Az akcentusuk még szokatlan, s időnként nehezen értem őket, de ez majd kialakul.

A diákok egy részét persze hidegen hagyja az óra, de legalább jobbára csöndben alszanak. Ez engem személy szerint nem kifejezetten zavar, csodát tenni nem tudok és nincs is ilyen küldetéstudatom. Az iskola oktatási programjának vezetője, egy Francis nevű, kissé idegesítő figura persze órák után azért mondja az ötleteit, hogy milyen úton-módon kéne őket aktivizálni. Például az egyik leckében említettek egy múzeumot Hanoiban, ő állítólag személyesen is látta, s szerinte milyen fantasztikus lenne, ha beraktam volna egy fél perces videót a helyről.
Talán az is belejátszik, hogy minimum két és fél évtizeddel frissebbek az emlékeim a diákéveimről, talán csak lusta vagyok, de nem feltétlenül gondolom, hogy kifejezetten értékelték volna az erőfeszítést. Ahogy abban sem nagyon értek egyet, hogy gyakorlati szempontból bármiféle előrelépéssel járna, ha alvás helyett leírogatnák az új szavakat, de ő a főnök, így aztán ráhagyom, amit beszél. Nickhez képest, akit most helyettesítek, szerintem még így is nagyságrendekkel jobb tanerőt kaptak a személyemben.

A középsuli mellett ugyanott működik egy esti nyelvsuli is, ahol külsős diákok is vannak, cirka 10 fős létszámban. Volt egy demóm hétfőn, ami bejött nekik, így kaptam két keddi órát is, tehát összesen heti 2 duplát.
Ezek a kölykök valamivel jobbak, de egy részüket persze szintén hidegen hagyja, hogy mi történik. Akit nem, az viszont szépen tud fejlődni. Az anyag náluk is adott, könyv, nem nehéz munka.

Az iskola legidegesítőbb pontja (Francis mellett, aki ugyan jó szándékú, de rengeteget és nagyon unalmasan beszél, amit sokszor már alig bírok követni, mert egyáltalán nem érdekel) a dress code. Valamiért Vietnámban a tanároknak szépen kell felöltözni. A férfiak ingben, nyakkendőben, s a nők is kosztümben, vagy valami hasonlóban. Ez nagyon nem fogamra való, de jobb híján kibírom. Szerencsére kilátásban van egy ovi is, ott remélhetően nem ilyesmiben kell majd parolázni.

Végül néhány kép a suliról, suliban.