-
Malajzia később jön és egyebek
Bár úgy volt, hogy most a hónap elején teszünk egy utat Kuala Lumpurba, a helyzet úgy hozta, hogy ezt egy kicsit halasztjuk.
Nem szórakozni mentünk volna, hanem vízumügyben, de mivel egész jól fizet a nyári suli, nem akartam egy hetet mulasztani, s az ügyintézéssel is még ráérünk egy kicsit. Előreláthatóan szeptember végén vagy október elején megyünk, a pontos időpont majd alakul az aktuális programoknak megfelelően. Férjem tartózkodása október 7-ig még rendben van itt, s az adott hónap első hete a kínai nemzeti ünnep, amikor feltehetően a külképviseleteken sem melóznak, így majd ezt is figyelembe kell venni.
Hacsak valami – például munka – közbe nem szól addig, úgy gondolom, az ünnep után időzítünk majd, tehát olyan október 7-től cirka 15-ig leszünk odakünn. De ez majd kiderül.
Elég eseménytelenül telnek a napjaink. Meleg van itt is, elég kibírhatatlan az idő, de szerencsére csak a szabadban. Esik is elég sűrűn. Zajlik a nyári munka is, elég unalmas, de legalább jól fizet és nem szólnak bele okosabbnál okosabb ötletekkel.
A költözést feszegető cikk alapján feltehetően nem meglepő, de most egyelőre nem keresünk másik lakást. Itt tudok továbbra is bérelni félévnyi elköteleződés mellett is, s ha esetleg menni kell, akkor az a havi 1500 pénznyi differencia is jól fog majd jönni. Férjemnek most egy rövidebb vízumot fogunk igényelni – arányaiban egészen minimálisan drágább csak -, mert így majd „utolér”, s megszűnik a xinjiangi munka vége óta fennálló szituáció, miszerint cirka fél év különbséggel járnak le a tartózkodást lehetővé tevő dokumentumok. Miután állandóan változik a helyzet, ahhoz, hogy mindketten garantáltan ki tudjuk használni az időt, az kell, hogy újra szinkronba álljanak a dolgok. Így, ha februárban nem megyünk tovább, akkor legalább egy évre előre tudunk tervezni a mostani fél helyett.
Ugyancsak aktuális lesz lassan a családlátogatás is. Ezúttal nem mi megyünk, hanem három szülő érkezik egy hónapra – a helyi újév idejére, amikor nincs suli. Hogy pontosan hova jönnek még, az egyelőre teljes homály, mert lehet, hogy nem is Kína lesz az úti cél, hanem Vietnám – vagy épp valami délkelet-ázsiai helyszín, ahol „nyaralni” lehet, kettőnk lokációjától függetlenül. Ezt legkésőbb október vége felé kifundálom, aztán lehet majd szervezkedni. Egyik érintett sem sűrűn hagyta el a szülőhelyét, úgyhogy újdonság lesz majd bőven. De még ez is egy kissé később lesz, van még idő agyalni.
-
A jövő még függőben – menni vagy maradni?
Egy ideje érlelődik már bennem, hogy szót ejtsek erről is, de még túl sok a bizonytalansági tényező, ezért húztam-halasztottam a dolgot. De most belecsapok. Kezdem az elején.
Shenzhenben tényleg egészen jól megtaláltuk a számításainkat. A városban élni kellemes és anyagilag is kifejezetten jó. A céges melók mellett a helyben való tanítgatás jól jövedelmez és mostanra kezdett kiépülni egy kapcsolati háló is, amiről tovább lehetne lépni.
A nyelvsuli, ahol tanítottam év közben változásokon megy át. Iso kiszáll, s a megmaradó kínai partner hülyeségei miatt valamennyire kétséges, hogy milyen formában veszünk ott részt a jövőben. Egyelőre annyi biztos, hogy a K1 osztályokat visszük tovább, elsősorban a férjem, én pedig keresek valami mást.
Közben az is felmerült, hogy a szintén kiszálló zenetanárral együtt beindítunk egy saját sulit. A diákjaim szeretnek minket, s őket magunkkal tudtuk volna vinni, s onnan már el lehetett volna indulni valamerre.Azonban…
A vízumszerzés egyre macerásabb. Az USA-n keresztüli vízumkiadás megszűnt, jelenleg egyedül a malajziai opció maradt, s az árak is egyre magasabbak. Ezt kifizetni még így sem lenne probléma, bár tény, hogy egyre rosszabbá válik a megtakarítási rátánk, ha a költségek nőnek. Kettőnknek most már majdnem teljes másfél havi jövedelmébe kerülne a dolog, de ami még nehezebbé teszi a dolgokat, az a kiszámíthatatlanság.
Ha szeretnék kivenni egy normális lakást, ha szeretnék belekezdeni egy saját üzletbe, ahhoz az kéne, hogy tudjam, még két év múlva is egészen biztosan itt leszünk és utána is csak rajtunk múlik, maradunk-e.Így sem panaszkodom, mert nagyon jól keresünk és el is lehet tengeni-lengeni kényelmesen, de nagyon nem szeretem a bizonytalanságot és mindemellett szeretnék továbblépni is. A céges munkákban mindig van egy nagy adag bizonytalanság. Véget érhetnek, s utána semmi garancia arra, hogy fél vagy akár egy éven belül lesz másik. A cél már jó ideje az, hogy ezektől függetlenül is egy stabil, kiforrott bevételünk legyen, ami teljesen függetlenné tesz, s tervezhetővé teszi az életet. Eddig ugyan szerencsénk volt, de szeretek felkészülni előre a bajra, s nem megvárni, amíg bekövetkezik.
A jelek szerint itt hosszabb távon egyre nehezebben tudok kalkulálni, ami nem esik túl jól.Ötletszerűen felmerült, hogy legyen B-terv. Gondolkoztam számtalan lehetőségen, s végül valahogy belefutottam Vietnámba. Nem vettem igazán komolyan, de egyre vállalhatóbb alternatívának tűnt, ahogy mélyebben beleástam magam. Végül azt eldöntöttem, hogy ha innen megyünk, akkor előbb Vietnámban próbáljuk meg, s csak azután gondolkozunk a hazatérésen.
Ami mellette szól: a vízumot egyelőre még nevetségesen könnyű beszerezni, 500 dollárért egy éves üzletit adnak, támogató papírok sem kellenek, s ezzel akár egyhuzamban egy évet ott lehet tölteni az ország elhagyása nélkül.
Az élet olcsóbb. A két nagyvárosban a lakhatás kezd drágulni, de meg sem közelíti a shenzheni szintet. Az angoltanítási potenciál nagy, s bár elsősorban natívokat keresnek, fehér külföldiként korántsem esélytelen a helyzet. Az eddigi infók alapján a kormányzat nem igazán akar keresztbetenni a beáramló külhoniaknak, így hosszabb távon is lehetne gondolkodni.
A céges munkát onnan is lehetne csinálni, a lényeg, hogy a környéken legyünk.Ami hátrány: nem beszélem a nyelvet. Ez ugyan változhat, de ront a komfortérzetemen. Nem éltem még sosem Vietnámban, így kellene némi idő, hogy rutint szerezzek benne, s hiányában lennék mindenféle kapcsolati tőkének, azt újra ki kéne építeni, mindent elölről kéne kezdeni.
A fizetések is alacsonyabbak. Nem rosszak, de kevesebb, mint itt. Bár, ha a kiadásokat is figyelembe veszem, valószínűleg túl nagy differencia a végső mateknál nem lenne. Viszont idővel lenne esély beindítani valamit, ha már kicsit megszoktunk ott.Szeretek Kínában élni, így ez egy komoly döntés lesz. Jelen állás szerint, ha úgy alakult, hogy megyünk, arra leghamarabb február környékén kerül majd sor, így lesz időnk rendesen megrágni mindent. Lehet, hogy maradunk és csak egy kósza ötlet marad, de az is lehet, hogy megyünk, egyelőre nem tudom. Nagyon sok dolgot kell átgondolni. Pusztán emocionálisan nézve szóba sem jönne a költözés, de ha racionálisan és tudatosan tervezve gondolkodom, akkor inkább Vietnám tűnik a nyerőnek – hosszabb távon legalábbis. Majd meglátjuk, melyik oldal győz…
-
Vietnám-láz
Egy bő másfél hete belefutottam pár leírásba Vietnámról. Szoktam mindenféléket olvasni elég gyakran, így ez önmagában nem annyira meglepő, de ebben az esetben eléggé le is ragadtam a témánál. A hirtelen jött érdeklődés előtt is aránylag jól ismertem az országot, amennyire ez személyes tapasztalás nélkül lehetséges. Sosem viseltettem iránta kiemelt figyelemmel, de Vietnám is csak Kelet, a Kelet meg mindig érdekelt, így az ország földrajzával, történelmével nagyjából tisztában voltam.
Szóval a vietek hazája most egészen izgalmas téma számomra, s a jelek szerint még tanítani is lehet arrafelé, egész normális feltételekkel. Bár ez még változhat, most úgy érzem, ha egyszer innen koccolunk, a hazatérés előtt néhány évet még lehúzunk ott délen is – már ha bejön, előtte azért tartok terepszemlét.
Egy Veve agyműködése elég sajátos. Ha valami beeszi magát, nehéz tőle nyugton maradni. Úgy óránként eszembe jut valami, konkrét részlet, aminek utána kell nézzek. Tegnap éjfél felé sikerült pont a vietnámi nyelvet kipécéznem. Némi általános leírás elolvasgatása után úgy voltam vele, keresek egy online vietnámi nyelvtanító oldalt, csak hogy halljam is, mégis miképpen hangzanak a helyi hangok – röstellem, de a nemzetközi fonetikai kódokat nem tanultam meg, így azok nem segítenek. Az ismerkedés olyan jól sikerült, hogy ma délután 2 magasságában hagytam abba, miután végigmentem a teljes bevezető anyagon és utána még 4-5 óra gyakorláson. Arra nem vennék mérget, hogy egy vietnámi ember megértene, de olyan remek dolgokat már le tudok írni, mint például: „a gazdag ember elrejti a levelemet”, „a vietnámiak szeretnek teát inni” vagy épp „a koszos denevér a vasútállomáson van.”. Bár elsőre nagyon idióta nyelvnek tűnt, most már kezd tetszeni. És határozottan tetszik, hogy még egész jól szuperál az agyam. Egy napja még egy szót sem tudtam vietnámiul, most közel százat és egy kis bevezető nyelvtant.
Az egész biztos, hogy ha nem is fogok Vietnámban lakni, látogatóba megyek, mert ezek után már élőben is akarok beszélni. -
A kínai határviták – A tengeri szigetek
ELŐZMÉNYEK:
A kínai határviták: bevezető
A kínai határviták: Tibet, Kasmír és Ladakh
A kínai határviták: az (ex)szovjet határKína területi vitáinak manapság leginkább fókuszban lévő, a médiában gyakran figyelmet kapó pontjait a Kelet- és Dél-kínai-tengeri szigetek képezik.
A déli tengerben elhelyezkedő apró földdarabok jobbára teljesen hasznavehetetlen, lakatlan, emberi megtelepedésre nem alkalmas korallszirtek, atollok, melyek többnyire épphogy kiemelkednek apálykor a víz színe felé, de egyik-másikuk még akkor sem. Az állandó jelleggel felszín feletti szigetek esetén is nehezíti az betelepülést az édesvíz hiánya: alig néhány szigeten akadnak források vagy fúrhatóak kutak.
Jelentőségüket a stratégiai hajózási útvonalak birtoklásán túl az adja, hogy birtokba vétel esetén a környező tengeren alkalmazható a nemzetközileg elismert 200 tengeri mérföldes kizárólagos használat joga, ami határozottan előnyös a halászat és a feltehetően fellelhető szénhidrogének kiaknázása területén.Földrajzilag négy részre osztható a terület: Xisha– (Paracel-), Dongsha– (Pratas-), Zhongsha– (Macclesfield és környéke) valamint Nansha– (Spratly-) szigetek.
A szigetek: északon a Paracel (Xisha), keleten a Zhongsha részét képező Scarborough, délen a Spratly (Nansha)
Az apró atollokra, homokpadokra részben vagy teljes egészében, a két Kína, Vietnam, a Fülöp-szigetek, Malajzia és Brunei formál igényt, a legnagyobb követelésekkel a két Kína, Vietnam és a filippínók élnek. A követeléseket rendszerint történelmi okokra vezetik vissza, s bár nem teljesen vitatható, hogy halászati célokra használták a környező tengert korábban is, az kijelenthető, hogy a modern korig ténylegesen nem ellenőrizte őket senki, s őslakosság sem élt rajtuk soha.
Érdekes a Kínai Népköztársaság és Tajvan hozzáállása a témához. Mindkét állam önmagát tartja Kína egyedüli, törvényes képviselőjének, s a 70-es évekig nyugati támogatással a tajvani Kínai Köztársaság birtokolta Kína helyét az ENSZ-ben, s annak Biztonsági Tanácsában is. Mára fordult a kocka, s Tajvan küzd a nemzetközi el nem ismertség ellen.Miután az ország feletti teljes fennhatóság fogalmába egymás területei beletartoznak, így annak kérdése jelenleg másodlagos, hogy melyik kormányzat ellenőrzi a szigeteket. Egyelőre kiegyeznek azzal, ha valamelyik Kína berkein belül vannak, abban bízva, hogy a két országrész jövőbeni egyesítése majd úgyis rendezi a többit.
A Dongsha-szigetek kérdése a két kínai állam belügye, harmadik fél nem tart rá igényt, a gyakorlatban Tajvan felügyeli a területet.
A hainani partok relatív közelségében fekvő Xisha Kína és Vietnam között szítja a feszültséget, de a gyakorlatban 1974 óta teljesen Kína ellenőrzi a piciny korallszigeteket. Ezt megelőzően részben kínai, részben dél-vietnami fennhatóság érvényesült, azonban Kína, jól ráérezve a nemzetközi helyzet állására, no meg mert a dél-viet haditengerészet is egyre sűrűbben zavarta el a kínai halászokat, egy januári szép napon küldött pár hajót, s némi kisebb csetepaté árán kirakta a vietnamiakat a környékről.
Xisha– vagy Paracel-szigetek, 1974 óta teljesen kínai uralom alatt. Jobbra látható a Zhongsha részét képező Macclesfield-atoll
Utóbbiak persze ezt nem fogadták kitörő lelkesedéssel, de a roskadozó déli rendszernek egyrészt voltak ennél jóval súlyosabb problémái is, másrészt az USA is szerette volna elkerülni a helyzet eszkalálódását, így megálljt parancsolt a délieknek a kérdésben.
Északon is hasonló helyzet volt. Bár a kommunista Vietnám is ugyanúgy nehezményezte az annektálás tényét, nekik sem ezt volt az elsődleges prioritásuk, s Moszkva sem szerette volna tovább mérgezni az amúgy sem felhőtlen szovjet-kínai kapcsolatokat.Xisha azóta teljesen a kínai hadsereg uralma alatt áll, s ahogy fokozódott a helyzet a tengeren, egyre nagyobb lépéseket tesznek az ország területébe való integrálásra. Ennek keretein belül két éve megalapították Kína legújabb prefektúra jogú városát a legnagyobb szigeten, Yongxingen. A Shansha névre keresztelt település felhúzásával egyúttal a teljes dél-kínai tengeri szigetvilág adminisztratív központja is átkerült Hainanból az új városba.
Yongxing a legnagyobb a teljes vitatott régióban, mintegy 13 km2. Töltésre emelt út köti össze a szomszédos Shidao szigettel. Nagyméretű gépek által is használható reptere van, s a Shanshaban lakó mintegy ezer lakos kiszolgálását lehetővé tévő szolgáltatóipar is kiépült itt.
A lakók nagy részét katonák és halászok teszik ki, de a kirakatul is szolgáló településen impozáns középületeket is felhúztak.
Megindulóban van a turizmus is, bár egyelőre nagyon korlátozott, s költséges móka is egyben. A teljes Xisha szigetcsoport csak különleges engedélyek beszerzése árán látogatható.A kínai-filippin vita tárgyát képező Zhongsha a kínai terminológia szerint a Xishatól keletre fekvő Macclesfield atollon túl magába foglal még további zátonyokat délre és keletre egyaránt, többek közt a még ismertebb Scarborough nevűt is.
Maga a központi atoll a maga nemében a legnagyobb a világon, azonban már életszakasza alkonyán jár, s apály idején is teljesen víz alatt van. Mindez felveti azt a kérdést, hogy megfogalmazható-e rá bármiféle területi követelés bármelyik fél részéről.
Miután helyén így csak a nagy kék tenger hullámzik, a gyakorlatban csak hajók felügyelik, s már csak a Xishahoz való földrajzi közelség okán is kínai dominancia érvényesül.
A filippin szigetekhez közeli Scarborough egyik-másik sziklája majdnem 2 méterrel is kilóg a vízből még dagály alatt is, így aztán nagyobb a stratégiai jelentősége is. Raktak is ki kínai táblát, amit aztán a konkurencia el is távolított. A vizeket halászó kínaiakat két éve a fülöp-szigetiek akarták elűzni, válaszlépésként a kínaiak is megjelentek, s azóta lényegében Zhongsha is az ellenőrzésük alatt áll.Miután északon Kína mára mindent lenyelt, ami ellen a szomszédok semmit nem tudnak tenni, így a gyakorlatban már csak a legdélebbi, Spratly-, vagy Nansha-szigeteken van szó tényleges problémáról.
A szigetek legnagyobb tagja, Taiping vagy Itu Abu lényegében az egyetlen, amely alkalmas letelepedésre, de még ez is kisebb mint fél négyzetkilométer. 1956 óta tajvani irányítás alatt áll, akik repteret, s félezer katona ellátására alkalmas bázist is létrehoztak itt. Taiping az egyedüli édesvízzel rendelkező tagja Spratly-nak.
Ami a többi korallszirt felügyeletét illeti, a helyzet nagyon kusza. Különösebb földrajzi logika nélkül, az aktuálisan jelentkező lehetőségeket kihasználva egymás hegyén-hátán vannak a különböző nemzetek által kontrollált földdarabok, többnyire nevetséges méreteken.
A kínaiak fölénye itt már nem mutatkozik meg, a szigetek zömén a vietnami hadsereg székel, de a nyolcvanas évek vége óta egyre erősebb a kínai jelenlét is. 1988-ban egy ízben még egy, 70 vietnámi áldozattal járó összecsapásra is sor került, aminek eredményeképp kínai kézre került a Déli-Johson-zátony.A trend azt mutatja, hogy lassan minden, minimálisan is kiálló sziklára bázist épít valaki. A kínaiak ötletesek, ha kevés a hely, feltöltik a tengert, hogy legalább az őrbódét fel lehessen húzni.
A két legnagyobb Spratly-szigeteki kínai zátony, a rájuk emelt bódé miatt a zátonyokból már nem látszik semmi
Ami azt illeti, erre szükségük is van, miután a kevés, legalább pár négyzetméternyi, stabilan tenger felett fekvő szirteken már ott vannak mások. Tajvan a „nagy” Taiping mellett egy apró zátonyt, Vietnám 22, a Fülöp-szigetek 10, Malajzia 7 (ebből egy mesterséges) földdarabot birtokol, míg a Kínai Népköztársaságnak 7 zátony jutott. 2012 óta egyre nagyobb arányú építkezések figyelhetőek meg errefelé is, helyenként helikopter-leszállópálya, másutt többemeletes házak formájában.
A Spratly-szigetek aktuális gazdái
Miután a Spratly-szigeteken a szomszédság is nagy erőket állomásoztat, egyhamar megoldás nem látszik körvonalazódni.
Diaoyu-szigetek
A Tajvan partjaitól 170 km-re fekvő Diaoyu vagy Senkaku sem rendelkezett soha őslakossággal, bár a morcos sziklaszigetek mérete ezt jobban lehetővé tenné. Noha a felfedezése a kínaiakhoz köthető, az 1895-ös, Japán általi birtokba vételig nem foglalkoztatott senkit.
Később halfeldolgozó üzem létesült a főszigeten, annak 200 alkalmazottja ott is élt, majd a vállalkozás felszámolása után újra lakatlanná vált.
Japán második világháborús legyőzése után a hetvenes évekig amerikai megszállás alatt állt, de ez sem jelentett konkrét szárazföldi ellenőrzést. Miután visszakerült a polgári japán kormányzat fennhatósága alá, mind Tajvan, mind Kína területi igényekkel állt elő a szigetcsoportot illetően.
A közelmúltig a gyakorlatban ez nem jelentkezett semmilyen formában, ám az utóbbi években rendszeressé váltak a két kínai állam által elkövetett határsértések. 2012-ben kis híján még közös kínai-tajvani megbeszélésre is sor került Pekingben a szigetekkel kapcsolatos taktika megvitatására, de a tajvani fél végül elutasította a lehetőséget.
Miután az amerikai hadsereg fenntartja a jogot a Diaoyu-szigetek védelmére, lévén az szerintük japán terület, így a katonai megoldásra kevés az esély. Folynak időnként tárgyalások is, de egyhamar ezek sem kecsegtetnek megegyezéssel.