A magyar sajtó érdemben nem sokat foglalkozott vele, de a WHO és más egészségügyi szervek által menedzselt projekt a vírus elleni globális küzdelem legfontosabb oszlopa, mely a fejlődő világot, s elsősorban annak fizetésképtelen részét igyekszik ellátni oltóanyaggal.

A koncepció leegyszerűsítve a következő: a gazdag nyugati donorok adják a pénzt, amiből aztán vakcinákat vesznek majd osztanak szét. Hogy a recipiens országnak fizetni kell-e a szérumokért, az jövedelmi besorolás függvénye, a legszegényebb régióknak értelemszerűen nem. Mivel egyelőre még nem csupán a finanszírozás, de a hatóanyagokhoz való hozzáférés is problémás, így önfinanszírozó résztvevők is vannak szép számmal, akik ezen az úton próbálnak oltásokhoz jutni. Egyelőre inkább kevesebb, mint több sikerrel, a program eddig 54 millió oltóanyagot osztott szét 121 országban, ami lakosságarányosan éppen csak több a semminél.

Azt fontos már az elején kijelenteni, hogy ez nem jószolgálati misszió: a koronavírust (és az esetlegesen kevésbé barátságos mutánsait) csak úgy lehet eradikálni, ha a bolygó egészét immunizálják, így a fejlett világ a saját jól felfogott érdekében sem feledkezhet meg ezekről a régiókról.

A COVAX hatóanyagokkal való ellátására eredetileg India, s az ott gyártott, olcsósított AstaZeneca oltás tűnt a legjobb megoldásnak. A konkurenciához képest töredék áron lehetett beszerezni (2,5 USD/vakcina), nem igényelt extrém hideget a tárolása, s eleve, India a bolygó legnagyobb vakcinagyártója, így a kapacitások terén is ideálisnak tűnt.
Sajnálatosan a helyzet nem a terveknek megfelelően alakult. A baj ott kezdődött, hogy az indiai AZ nagyjából placebo hatásúnak bizonyult a dél-afrikai variánssal szemben, s ennek javítása szeptember előtt nem is tűnt reálisnak. A Dél-Afrikai Köztársaság fel is hagyott a használattal, s átnyergelt Janssenre.
A vakcinagyárban történt ipari baleset – melyhez hasonlók sajnos egyáltalán nem ritkák a szubkontinensen – jelentősen visszavetették az India által gyártani képes oltóanyag mennyiségét, s csúszást okoztak az eredeti tervekhez képest.

Mindezek azonban eltörpültek a végső csapás mellett: Indiában az elhibázott válságkezelésnek betudhatóan kontrollálhatatlanul elszabadult a vírus, s ennek köszönhetően felfüggesztették a teljes vakcinaexportot. Most arra fókuszálnak, hogy a saját lakosságot próbálják meg immunizálni, ami óriási feladat, tekintve hogy közel 1,4 milliárd emberről van szó, a beadott vakcinák száma pedig csupán 150 millió körül jár, ráadásul még alapanyaghiány is fennáll. Az egyébként is ingatag egészségügyi rendszer összeomlott, külföldi segélyek szükségesek még az oxigén biztosításához is. Még az ősellenség Pakisztán is támogatást ajánlott fel, el lehet képzelni a helyzet súlyosságát.

Ami a COVAX-ra gyakorolt hatást illeti, az katasztrofális. India meghatározhatatlan időre kihullott az ellátási láncból. A program most Kínára tekint, mint lehetséges megoldásra. A Sinopharm vakcinája tegnap kapta meg az engedélyt, a SinoVac pedig felthetően a jövő héten jut erre a sorsra. Vannak azonban kérdőjelek.
Kína ugyan felajánlott ingyen 10 millió oltást még az év elején a program számára, s most, hogy a beszállítói részvétel előtt elhárultak az akadályok, ezt le is tudja szállítani, de az év végéig további 2 milliárd vakcina előteremtése (a COVAX ennyit szeretne) nem tűnik reálisnak.

Kína egyrészt nekiállt felpörgetni a saját oltási programját. 300 millió oltóanyagot már beadtak, s a lakosság 20%-a meg lett bökve. A tervek szerint július elejéig 40, őszre pedig 70% jut erre a sorsra, s év végéig lényegében mindenkit immunizálnak. Ez, tekintve hogy Kína 1,44 milliárd ember otthona, s a legtöbb oltóanyagból két dózis kell, elég rendesen lefoglalja a hazai kapacitásokat, ráadásul tetemes fizetős megrendelést is ki kell elégíteniük.

Az is kétséges, hogy miből lenne forrás a kínai oltóanyagok megvásárlására. A Sinopharm vakcinája 12-30 USD/dózis körül mozog, a SinoVac valamivel olcsóbb, de még az utóbbi is a többszörösébe fáj az indiai termék árához viszonyítva. Ebbe nyilvánvalóan az is belejátszik, hogy az eladó van nyeregben. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kínai gyártók a vásárló pénztárcájához idomulnak, s az afrikaiaknak pl. kevesebbet számláznak. (A magyar árak kialakulásában pedig jó eséllyel szerepet játszott a gyanús közvetítői díjazás is.) A nagyobb tételű beszerzés valamit javíthat a COVAX alkupozícióján, de ennek limitet szab, hogy az elölt vírusos szerek gyártása az alkalmazott technológia miatt lassabb és költségesebb (vírust kell hozzá tenyészteni először).
Bár ígéretekkel tele a padlás, eddig ténylegesen mintegy hatmilliárd dollár folyt be a program kasszájába. Kétséges, hogy a további cirka 15-20 is összejön-e (ami egy elég baráti kínai árat feltételez). És persze az is az, hogy az ázsiai óriás ténylegesen mennyi oltóanyagot lesz képes a programba becsatornázni.

Mindenesetre most már tényleg úgy fest, Kínán áll vagy bukik az egész.