-
Indul a tanítás
Hamarosan útnak indulok a kampusz méretes dzsungelében az első óráimat megtartani. Később erről is beszámolok, illetve van még 2-3 bejegyzésre való egyéb anyag is, amit igyekszem mihamarabb kirakni.
Addig is, íme néhány kép a suliról.
-
Csak az édes semmittevés
Pihi van egyelőre, egészen hétfőig.
Már lenne tanítás, de a második világháborút pont hetven éve nyerték meg, s ennek örömére most három napos szünet van. Vasárnap már zajlanak órák, a péntekieket tartják meg akkor.
Noha a frissen megkapott órarendem szerint tanítok pénteken is, valamiért engem nem akarnak vasárnap még munkára fogni. Nem is bánom.
Szóval legelőször hétfőn fogok munkálkodni, s elvileg minden hétköznap lesz órám. Szerdán és pénteken csak 1-1, azokat majd igyekszem átpakoltatni másik napokra, azért kényelmesebb lenne.
Amúgy a jelek szerint valamivel komolyabb kihívásoknak nézhetek majd itt elébe. Elvárják, hogy csináljak tantervet, amit aztán majd jóvá is kell hagyatni, illetve majd a vizsgáztatás mikéntjét is idő előtt be kell adni, hogy azt is elfogadhassák. Hát, majd meglátjuk, mi lesz, hogy lesz, ha egy mód van rá, azért igyekszem majd megtalálni a kiskapukat.
-
-
Megérkeztem!
Nagy örömmel jelentem, hogy immár wuhani, 25. emeleten lévő lakásomból írok.
Az út Chongqingig eseménytelenül telt, még Dohában lettem kis híján hibernálva, miután a katariak igencsak szeretik a légkondit. Egyelőre még van bele üzemanyag, ha meg majd már annyi lesz a közel-keleti olajexportnak, meglátjuk, hogy muzsikál a kis monarchia szekere.Chongqingban aztán volt egy órás késésünk, így kicsit megvárattuk az összeszedésünkre odavarázsolt diákasszisztensemet és a kisbuszt vezető úriembert. Kissé kómásak voltunk már, úgyhogy a közel egy órás utat a kampuszig zombiként ültük végig. A kislány egy ízben próbált beszélgetni, de nem voltam ráhangolva – így a kötelességszerű válaszolgatás gyorsan el is temette a próbálkozását.
A kampuszhoz érve szembesültem azzal, hogy itt van két szép darab 25 emeletes házikó. Vagy 24, ha otthoni rendszer szerint számolunk, a földszintet a kínaiak is első szintként azonosítják.
A lakás ráadásul a legfelső emeleten van, s az emeletünkön mindössze két lakás. Ahogy lentről megfigyelhető volt, ez csak a felső három szint sajátja lehet, lejjebb kisebb méretű, s egyúttal erkélytelen, ellenben feltehetően több lakáska osztozik egy-egy emeleten.Maga a lakás kivételesen abszolút rendben van. A nyílászárók kiválóan zárhatóak, nincsenek rések. A tér tágas, a berendezés új és tetszetős. Egyértelműen ki vagyok békülve a helyzettel.
Holnap majd írok többet meg rakok fel képeket is, most viszont ledőlök, mert már nagyon nehezen fog a kobakom. A lényeg, hogy immár itt vagyunk.
-
Apró fejlemények
Ma a Jiahui névre hallgató összekötőm megírta levelét, miszerint sikeresen megtalálták a gigaegyetemen belül a beosztásomat.
Az információ alapján a suli Turizmus és Vendéglátás karán szorítottak nekem helyet, s egyúttal megadták a közvetlen felettesem elérhetőségét is, aki elviekben napokon belül zaklat majd az első szemeszteres órarendemmel.
Ugyancsak ma jött az infó az engem ide kiközvetítő, amúgy wuhani székhelyű ügynökségtől, hogy lenne egy mellékállás is. Wuhantól fél órára, egy oviban kellene 4 órában foglalkozni a lurkókkal, ami reálisan akkor jöhet össze, amennyiben lesz olyan hétköznapom, amikor az egyetemen nincs órám. Ez, mint feljebb írtam, még nem derült ki, majd csak napokon belül.
Elvileg hétfőtől péntekig kell nekik az ember (mármint az ovinak), s egy nap 4 órát kéne ott lenni. Miután erre ők főállásban nem alkalmaznak senkit, így máshol dolgozó külföldiek szabadidejére kívánnak lecsapni – ezért értelemszerűen több waiguoren kell a feladat ellátásához.
Mivel egy-egy ilyen alkalom 600 yuan javadalmazással járna, próba szintjén nincs ellenemre a dolog, bár az igazsághoz tartozik – s ezt az olvasói törzsgárda már nagyon jól tudja -, hogy nem igazán tölt el lelkesedés a csöppségek okításának gondolatától, ráadásul többre értékelem a nyugalmat, mint az esetleges mafannal járó keresetkiegészítést.
No, mindenesetre majd elválik, mi lesz ebből, egyelőre simán elképzelhető, hogy az órarendem eleve keresztbe tesz az ötletnek. Hogy aztán ez jó-e vagy nem, azt meg még magam sem tudom. -
Még egy hónap
Tekintve, hogy a papírok rendben elkészültek odaát, a repjegyek árai meg rohamtempóban mennek felfelé, így tegnap este megtörtént a repjegyvétel is.
Normál körülmények között viszonylag mérsékelten érdekelne, hogy mennyibe fáj az utazás, miután a munkahelyek az esetek túlnyomó többségében térítik a jegyárat. Az idei munkáltatóm azonban egy fix összeget ad, a konkrét kiadásoktól függetlenül, s azokra nem is kíváncsi. S bár tagadhatatlan, hogy ebbe a keretbe még borsosabb viteldíj mellett is belefértem volna, azért nem kifejezetten van ellenemre, ha mindkettőnk utazási költségeit fedezi az összeg, ami viszont már csak az olcsóbb jegyekkel kivitelezhető.
Szeptember 1-jén emelkedünk majd a magasba, hogy aztán a lassan már szokásosnak mondható dohai és chongqingi átszállásokat követően 2-án meg is érkezzünk Wuhanba.
Miután – nem részletezett okokból – amúgy sem akartak munkára fogni az első héten, így az időzítés ideálisnak tekinthető.
Chongqingban lesz majdnem 3 óránk átszállni, úgyhogy egyelőre nem elképzelhetetlen, hogy Mingchun felbukkan egy gyors találkozóra. Most már ő is fősulis, s Chongqingban tanul valahol.
No, de majd meglátjuk. Kár előre inni a medvebőrre.
-
Hubei újratöltve
Már hiányzott erősen Kína, s miután a privát életem is megfelelően alakult hozzá, szeptembertől ismételten Kínában fogok tanítani.
A tartományszékhely Wuhanban, angol nevén a Hubei University of Economics nevű felsőoktatási intézményben erősítem majd a külföldi tanárok lelkes kis csapatát. Nagy intézményről beszélünk, óriási kampusszal, saját kórházzal, s mintegy 10 waiguorennel.
Korábban ugyan sokszor kifejtettem, hogy nem szeretnék újra fagyoskodni a lakásban a tél során, s emiatt legközelebb északabbra megyek, ahol van fűtés, mégis itt kötöttem ki. Ebben nagyban befolyásolt, hogy a rendkívül barátságos, s kínai viszonyok között kifejezetten színvonalas szolgálati lakásom központi fűtéssel is fel van szerelve.
Miután ezúttal a párom is elkísér, családi lakást kapunk, közel 100 m2-en, két fürdőszobával és egy akkora erkéllyel, amin focizni is lehetne.Több más lehetőség is szóba került a munkakeresés közben: Zhengzhouban nekik nem voltam szimpatikus valamiért, Baodingban a kísérőm jelentett számukra megoldhatatlan kihívást, a Guizhouban lévő Liupanshuit, bár anyagilag messze a legjobb ajánlat volt, én utasítottam el, mert még egyszer nem akartam középiskolában melózni.
Wuhant nagyjából ismerem, a külföldi javak beszerezhetőek, a kényelmes élet garantált lehet. Bár egy gigantikus nagyváros, a kampusz a város szélén helyezkedik el, a legközelebbi metrómegállótól mintegy félórányi távolságra busszal, így relatíve élhető környezetben.
Sokat szigorodtak a munkavállalási feltételek, nem anyanyelvi országból egyre nehezebb állami intézményben munkát találni. Nekem még kapóra jön, hogy két év Kínában eltöltött tanítási tapasztalatom van, de már az ügynökségek jó része magától elhajtja az embert. Nyelvsulikba, ovikba persze továbbra is várnak mindenkit, de azokat meg én passzolom azonnal.
A szerződés szerint maximum 16 órám lesz egy héten (8 dupla) plusz az English corner kb. havi rendszerességgel, szóval a leterhelés továbbra sem tűnik vészesnek. Wuhanban pedig könnyen lehet mellékes munkát is találni, ráadásul az itteni ügynökségek már ismernek is (alighogy felraktam WeChatre, hogy megyünk, már mehettem volna bort kóstoltatni meg doktorkodni is, de sajnos korábban, minthogy odaérnék).
Mellékelek még néhány fotót a lakásról így befejezésképp, a továbbiak pedig majd a következő posztokban. Jó újra blogolni!
-
Feltámadás
Kedves régi és új olvasók!
Tavaly nyáron meghalt a Szecsuánblog, miután egy időre elhagytam Kína területét, s a hazai életet választottam.
A helyettesítésére megalakult Zhongguo|Kína blog hamar behalt, ennek részben magánéleti okai voltak (nem volt sok kedvem írni), részben azzal magyarázható, hogy eleve agyalósabb tematikájú volt, s az ihlet sem jött annyira egyszerűen.Korábbi ígéreteimhez híven azonban a Szecsuánblog újjászületik hamvaiból, miután bő egy hónap múlva ismételten Kína felé veszem az irányt. A részletekbe nem mennék most bele túlzottan még, de ismét Hubei tartományban, csak ezúttal a székhelyen, Wuhanban fogok tanítani. S hogy új kihívásokkal is bővüljön a kinti élet, ezúttal nem is egyedül indulok el a hosszú útra.
A kinti hivatal a mai napon hagyta jóvá az egyetem kérelmét, s most a papírok postázására kell már csak várni. Ha megjönnek, irány a konzulátus a vízummatricák beragasztása miatt, majd augusztus vége felé a repülés vár ránk Ázsia felé.
Remélem, újra velem tartotok majd, s olvassátok a bejegyzéseim. Hamarosan visszatérek!
-
Vissza Hubeibe
Vasárnap felkerekedtem, s könnyes búcsút intve Szecsuánnak, elindultam visszafelé. Fengjieből délután kettőkör megy a wuhani busz, így aztán ez sajnos azzal is együtt jár, hogy a nevezett nagyvárosba hamarabb is érkezik meg.
Sajnálatos módon normál jármű jár ezen a szakaszon, így aztán nem igazán volt mód aludni, különösen, hogy néhány órán keresztül még utastársam is volt a szomszédos ülésen.
A vezető amúgy eleinte nem kapkodott. Épphogy kiértünk Fengjie városából, egyszer csak megálltunk, majd másfél órán át dekkoltunk az út mentén. Ez annyiban jó volt, hogy néhány kellemes képet lencsevégre lehetett kapni, bár sajnálatosan egy egész átlagos panoráma mellett jutott eszébe leparkolni.
Miután eltelt a másfél óra, egyszer csak befutott két autó, bennük néhány, a buszra hivatalos migráns munkás. Rájuk kellett várni, elvégre nehogy már kihasználatlanul guruljon a busz.
A kényszerpihenőért cserébe aztán annál kevésbé volt nagyvonalú sofőrünk az út maradékán. Direkt pihenési céllal csak egyszer álltunk meg, s akkor sem tartott az esemény 5 percnél tovább. Nem voltam túl vidám.
Végül éjjeli fél 3 felé beértünk Wuhanba, Hankou vasútállomás közelébe. Miután a Xianningbe éjjel zakatoló 2-3 vonat mind Wuchangból indul, így két választásom maradt: vagy várok reggelig, amíg tömegközlekedéssel átjutok Wuchangba/beindulnak a vonatok Hankouból, vagy taxizok Wuchangig az éjszaka közepén egy (kínai viszonyok között) kisebb vagyonért. Naná, hogy vártam.
Egy kedves, éjszaka is nyitva tartó nyilvános illemhelyen találtam konnektort, amiből életet leheltem a laptopba és a telefonba, majd ennek végeztével begurultam az állomás menti Mekibe, ahol vártam hatig.
Fél 7-kor aztán már indult a közvetlen C-vonat Xianningbe, s miután ez az elővárosi új vonal, így közvetlenül mellénk, Xianningnannál dobott le, ahonnan 10 perc alatt haza is értem.
Hosszú volt, de újra itt vagyok. És már két hét sincs a hazatérésig.
-
Wuhanban
Wuhanban ulok egy wangbaban, vagyis internetes kavezoban. Kulfoldikent nem mindig egyszeru bejutni, mert elvileg a kormanyzat szigoru regisztraciohoz koti az ilyen publikus helyek latogatasat. Nekem viszont nincs kinai szemelyim, a rendszer meg nem kepes utlevelszammal dolgozni, igy aztan gyakran megprobaljak elhajtani az embert.
Nem itt. Keszen mindenre elokapartak par szemelyit, kerestek egy holgyet, akivel 1 kmrol ossze lehetne teveszteni, majd annak neve ala jegyeztek be.
Ez mar csak igy megy.
Megy a busz is mindjart, meg fel ora, s elindulok Fengjie fele, hacsak nincs keses.
Holnap delelott majd jelentkezem, addig tovabbi szepeket nektek.
