-
Az út vissza Wuhanba
Ala’erből végül busszal indultunk el Akszu felé. Valamivel tovább tart, mert bemegy még egy apróbb településre is, de volt időnk elég. Egyúttal az is kiderült, hogy a buszos végállomás a vasútállomástól pár percre van csak gyalogosan.
A xinjiangi fokozott biztonsági helyzet folyományaként arrafelé a buszjegyvásárlás is iratokat igénylő tevékenység, Kína magterületén ez csak a vonatjegyek esetén szükséges, s ez utóbbi indoka is más, így előzték meg pár éve, hogy az ünnepek idején nepperek vásárolják össze, majd árulják magas haszonkulccsal a százmilliók utazása idején szűkösen rendelkezésre álló jegyeket.
Ala’er és Akszu között aznap is zajlott a közúti ellenőrzés, ezúttal nem szállították ki a járművekből az utazókat, csak iratokat csekkoltak a rend őrei. S csak az Ala’er felé tartó irányban, így minket most sem érintett a dolog.
Közúti ellenőrzés Ala’er és Akszu között (fenn), Akszu vasútállomás és vonat (lenn sorban)
A vonatút eseménytelennek ígérkezett, de hajnali 6-kor Turfánba érve megtorpantunk. Ha minden igaz, valami felsővezetékes probléma volt, de erre nem vennék mérget, mert az utastájékoztatás nem volt a legszélesebb körű, s az elcsípett infók elég ellentmondásosak voltak. Akárhogy is, álltunk 5 órát, mire végül nekiindultunk. Addigra az utasok jó fele már leszállt a vonatról, de a mi gépünk Urumcsiból csak fél 4-kor indult, így ráértünk.
Végül elindultunk, s még egy óra zakatolás után végül megérkeztünk Xinjiang fővárosába. A csúszás miatt már bőven nappal volt, így lehetőség nyílt fotózkodni a vonatablakból.Xinjiangi táj, galériában, még legelésző tevék is akadnak
Urumcsiban azért kicsit nekünk is sietni kellett, mert Xinjiangban a reptéri ellenőrzést is komolyabban veszik. Eleve a terminálépületekbe is csak átvilágítás után engedik be az embert. Miután feladja az ember a poggyászt, még egy ellenőrzős emberke is csipogtat a vonalkódon, amennyiben azt a gépre felvihetőnek találták.
A biztonsági ellenőrzés is alapos. A lábbeliket is levetetik, s az egész embert végigpittyegtetik, még a talpak alját is (nem tudom, talán furfangos terroristák még a lábukba is varrnak robbanószert). Szerencsére mi bombamentesnek találtattunk, így bejutottunk.Wuhanban aztán már minden probléma nélkül mentek a dolgok, s kissé megfáradva, de hazaértünk. Keddig most még pihenhetek, mielőtt jön Peking.
A Szecsuánblogon a trollok kiszűrésére előmoderáció után jelennek meg a kommentek. Ha új vagy a blogon, az első (a moderáción nem fent akadó, normális) hozzászólásod után felkerülsz a blogos whitelist-re, s így a jövőben a hozzászólásaid azonnal megjelennek majd. Megértésedet köszönöm!
-
Rövid bekukkantás
Újra Wuhanban vagyunk, de igen csak hosszú volt az út. Majd egy kis pihenés után jelentkezem. Tekintve, hogy a jövő héten Pekingbe, az azutáni héten meg Chongqingon át hazafelé megyünk, kicsit mozgalmasak lesznek a napok. Sok ennyi utazás egyszerre…
-
Az özönvíz után
Wechat-en találtam szép képeket a tanítványaim által megosztva. A keddi nagy eső hatására derekasan kiöntöttek a tavacskák. A képek magukért beszélnek.
Galériában, katt a képre! -
Az út a nyugati végekre
No, akkor jöjjenek a részletek.
Minden szépen indult, tegnap fél nyolckor még szép nyári idő volt. Számítani lehetett rá, hogy eső lesz, mert tegnapelőtt a cirka 30 fok mellé a telefon szerint 44 fokos hőérzet járult. Ezt ellenőrizni nem tudom, de az tény, hogy órára gyalogolva (ha már nincs szamár, muszáj) igencsak izzadtam, s marha nagy páratartalom volt.
Szóval indulás előtt egy bő negyed órával elkezdett leszakadni az ég. Olyan szinten, hogy még Xinjiangig is elhallatszott a híre a sajtóban. Konkrétan hömpölygött a víz az utakon, járművek akadtak el, s mondanom sem kell, mi is ebben a lében tapicskoltunk a taxi felé tartván. A cipőknek néhány másodperc alatt annyi volt.
A taxi többször visszafordult, mert nem mert átmenni egyes tócsákon, de az igazán nagy bajok már egy kicsivel beljebb voltak, konkrétan beállt a dugó, se előre, se hátra. Láttunk rendőröket is, amint bajba jutott autókat tologattak ki a mélyvízből. Végül a hármas körgyűrű előtt (alatt, felüljárón vezet át az út felett) teljesen leállt a forgalom. Fél óra alatt tettünk meg 50 métert, s gyorsan kikalkuláltam, hogy így nem érünk el sehova. Dönteni kellett, így mondtam a sofőrnek, hogy ha átevickélünk a feljáróig, menjen fel, s fél Wuchangot megkerülve vigyen el a célig. Végül nagy nehezen elgurultunk a felvezető útig, de ez rohadt nagy mák volt, mert befelé, tovább ugyanúgy állt minden. Ha nem épp itt dugulunk be teljesen, esélytelen lett volna minden.
A Fujiapo távolsági buszállomásig így a fél 9-es indulás után másfél órával, 10-re értünk oda. Erre szerencsére már nem akadozott a forgalom, így bevállaltam a reptéri buszt. A fél 11-kor indulóval már fél 12 után pár perccel kinn voltunk a reptéren, így az utazás elmaradásának veszélye megszűnt.
Urumcsi repterére megérkezvén
Hogy Xinjiangba tartunk, annak hamarosan jele akadt. A szokásos procedúra mellett a bőröndjeinket feladás előtt még egy külön vizsgálatnak vetették alá, biztos ami biztos. Ez a standard az összes Xinjiangba tartó gép esetében. A fedélzeten volt biztonsági tiszt is, amit eddig ugyancsak nem tapasztaltam még kínai járatokon.
Urumcsi repterén könnyen megtaláltuk a buszt, s pikk-pakk el is vitt minket, talán egy fél óra alatt a déli pályaudvarra. A városban aztán még jobban feltűnt, merre vagyunk. A rendőri-katonai jelenlét szembeötlő. A metró híján (2018-ban adják át) a tömegközlekedés gerincét adó BRT (saját sávokat használó, így forgalomtól függetlenül haladó busz) megállói is el vannak kerítve, s csak átvilágítás után lehet a peronra bejutni.
A déli pályaudvarnál négy biztonsági ellenőrzésen kellett átmenni, mire bejutottunk, két helyen is állig felfegyverzett katonák táboroztak, s még egy katonai járművet is láttunk. A pályaudvar teljesen le van választva fizikailag a környezettől, a kordonok az épülettől több száz méternyire nyúlnak.
Tegnap 21:16-kor percre pontosan indultunk, s ma reggel még majdnem 10 perccel hamarabb meg is érkeztünk Akszuba. A helyzet nem tűnt annyira durvának, mint Urumcsiban, de az állomásépület itt is el van kerítve, s 3-4 katonát is láttunk.
Ala’erben aztán már minden nyugisnak bizonyult. A kampuszrendőrség ugyan volt ma nálunk tisztázni az ittlétem okait, de ez rutin eljárásnak mondható, s kedvesek, érdeklődőek is voltak.
Akszu vasútállomás (fenn), sivatagi táj vonatablakból, nagyon bénán fotózva (lenn)
A táj Xinjiangban elképesztő. Urumcsi környékén még van vegetáció, s hófedte hegyek is látszanak a távolban. Ma reggel a vonaton ébredve a hegyek már csak mutatóban voltak jelen egy darabig, hó nélkül, a közelben pedig mindenütt sivatag, esetleg némi csenevész növényzettel. Közvetlenül a vágányok mellett mindkét oldalt kis szakaszon öntöznek, s itt fákat növesztenek, úgy egy 10 sor mélyen. Sokuk még így is elszáradt.
A sivatagos részekre érve megjelent a por is. Akszuban is mindent borít, s ez alól Ala’er sem kivétel. Ha homokvihar is jön, az érdekes élmény lesz majd.
A kampuszon mindenütt öntöznek, s eleve emiatt van bármiféle zöld az egész városban is. A környéken messze kiterjednek az öntözött földek, a mezőgazdaság jelentős. Képeket majd hamarosan teszek fel, de egyelőre csak ez a néhány van.Határozottan érdekes itt. Holnap jelentkezem majd fotókkal.
-
Irány a vadnyugat!
Hamarosan útra kelünk Xinjiang felé. Fél kilenckor szed minket össze az Uber, aztán a Fujiapo állomásról meg reptéri busszal megyünk. Bár csak egy óra előtt indul a gépünk, Wuhanban már láttam akkora dugókat is, hogy nem éri meg kockáztatni. Benne a pakliban, hogy 11-re már ott leszünk, de lehet, hogy épp csak odaérünk. (Egy ízben a Hankou pályaudvar melletti reptéri busszal majd egy órába telt kijutni a reptérre vezető gyorsforgalmi útra, holott a táv cirka 2-3 km.)
Ha minden menetrend szerint zajlik, akkor délután 5 után érünk Urumcsiba, Xinjiang székhelyére. Onnan még egy kis buszozás lesz a vasútra, hogy aztán este 9 után nekiinduljunk Akszunak.
Akszuba reggelre érkezünk, s onnan már összeszednek minket a sulis emberek. Csütörtök délután már biztosan jelentkezem Ala’erből, de addig sanszosan nem lesz wifim, max. Urumcsi repterén.Megértő türelmet kérek, a Szecsuánblog csütörtökön, újult erővel, immár Xinjiangból jelentkezik.
-
Zajlanak a költözési előkészületek
Ma sikerült erőt venni magunkon, s a konyhai cuccokat leszámítva összepakoltunk mindent, ami jön velünk Xinjiangba, anélkül, hogy előtte még megjárná az utat Európába meg vissza.
Ez egyúttal arra is jó volt, hogy a lakás nagy részéből minden lomot kiszórjunk. Hihetetlen mennyiségű szemét halmozódott fel, banki elismervények, üres papírdobozok, üres flakonok, beszállókártyák, jegyek, mindenféle papírok. Egész pontosan két szép, méretes szemeteszsákot sikerült velük megtölteni.A konyha összepakolása majd csak kedden, az utolsó főzőcskét követően kerül terítékre, a holnapi munka pedig a vizsgapapírok összeállítása lesz.
Lassan, de biztosan alakulunk.
-
Még egy hét
Mához egy hétre már Ala’erben leszek!
Ma letelt a MICE-os csoport utolsó órája is (legközelebb június 21-én látom őket), kedden pedig még lesz egy a turizmusos diákokkal is, de aztán utána végre valami érdekesebb program jön. Szerdán már röpülünk, csütörtökre meg már a vonat is megérkezik.
A nyelvsuliban is kedden voltam utoljára. Az eredeti tervek szerint még pénteken és kedden is mentem volna, de már nagyon nem akartam, így inkább segítettem utánpótlást találni. Alapból Hollie-t, a testesebb kolleginát szerették volna befogni, de ő nem mutatott érdeklődést, s mivel nem találtak senki mást, végül beérték Joannával is. Őt tényleg csak végső megoldásnak fogadták el, mivel színesbőrű, s bár nyugati értelemben vett rasszizmus nem áll fenn a feketékkel szemben, lényegesen kevésbé menő dolog őket foglalkoztatni, mint egy szép szál fehér leányt. A szülőknek vannak azért elvárásaik a pénzükért cserébe, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Joanna mindenesetre örült a lehetőségnek, így kedden elvittem magammal, s holnaptól már ő megy helyettem.Ma elvitték a motort is. Egészen hozzászoktam, s kifejezetten nincs kedvem gyalogolni, pedig régen sosem zavart. Remélem, azért 1-2 héten belül már nem érzek így, ennyire nem akarok elkényelmesedni.
Keddig napi szinten főzőcske jön, mindent el kell használni a hűtőből. Xinjiangból visszatérve már nem nagyon akarok főzni, meg nem is nagyon lesz mivel, miután a konyhai cuccokat már most átköltöztetjük. A lakást is nagyjából készre akarom pucolni még a nyugati kiruccanás előtt, hogy az utolsó héten már tényleg csak apróságok maradjanak vissza.
Azért elsősorban pihenés jön, az egy szem keddi órától eltekintve június 20-ig semmi dolgom! -
A FEC érvénytelenítése is megtörtént
Tegnap ez is ki lett pipálva, így az „ujgur” kollegina hétfőn elkezdhet intézkedni. Most már tényleg minden rendeződött ezen a téren, s csak a személyes ügyintézés van hátra hamarosan.
Az is kiderült, hogy egyelőre a suliban leszünk elszállásolva, a jelenlegi kolléga közelében, s a xinjiangi kiruccanás alatt az ő wifijéről kapjuk majd a biteket. Ha ő lesz az, aki marad, akkor egyúttal az ismerkedés is már most elkezdődhet.
Mivel az új céges munka azért rejt magában bizonytalanságokat, az egyetemi tanítást semmiképp nem akartam visszamondani. Szeptemberig tisztábban is látok majd, hogy mire számíthatok, s utána is érdemes a lehető legtovább megtartani a tanári pozíciót. Túl az anyagi oldalán, az efféle munkák nyújtotta stabilitás mindig nyerő, s mindemellett még nem is szívesen adnám fel, hogy Xinjiangban élhessek egy ideig.
Másfél hét múlva mindenesetre már jön a kóstoló, s biztos vagyok benne, hogy finomnak fogom találni. Vannak előnyei a nagyvárosoknak, de sokkal szívesebben vagyok vidéken. Jó lesz!
-
Xiaodianlü eladva
Ma itt járt a suliban az egyik tanítványom hölgyismerőse, s megtekintette a kis elektromos szamarunkat. Ki is próbálta, bár ez abban kimerült, hogy elgurult vele 5 métert meg vissza. Az alaposnak nem kimondottan tekinthető vizsgálat után rábólintott, kéri. Ennek megfelelően csütörtöktől már az övé is lesz a jármű, amint befejezem az aznapi tanítást.
Maga a xiaodianlü amúgy egészen megbízhatónak bizonyult. Dacára az árnak, dacára a minőségnek a mai napig tökéletesen szuperál. Az egyetlen létező probléma is szépséghibaként jellemezhető: a motoron vannak pedálok, ha már egyszer valami elektromos bicikliszerűség jogilag, s no, ezek olykor ki tudnak lógni, s párszor már ütköztek ezzel-azzal, így az egyik konkrétan le van törve. Kis műanyag vacak, 20 yuanért kapni egy új párat.
Frissen beszerezve így nézett ki, épp esett, az aksit meg akkor rakták össze.
Meséltem a blogon a durván egy-másfél hónapja lezajlott özönvízről is. Amikor annyira esett, hogy fél perc alatt bőrig áztam. Az adott napon a nyelvsuliba mentem, motorral, gondolhatjátok, hogy ez mennyire volt jó választás. Azon túl, hogy tényleg minden porcikám csurom víz volt, a motor is rendesen elázott. Ezt nem szereti, a nemtetszésének hangot is adott, ugyanis konkrétan folyamatosan szólt a duda, nem lehetett a visítást megfékezni. Szerencsére némi szárítás után helyrejött, de határozottan nem erre tervezték.
A lelke, az aksi azóta is remekül teljesít. Bár vásárlás előtt olvasgattam véleményeket, s ezek szerint a teljesítménynek csökkennie kéne, ennek egyelőre semmi nyoma. Ugyanúgy cirka 30 km-t bír egy töltéssel, s a sebessége sem változott.
Figyelembe véve, hogy tényleg egy gagyi konstrukcióról beszélünk, kifejezetten üdítő meglepetésnek bizonyult. Jó, a kosárkája már rozsdásodik helyenként, de ez megint csak nem életveszélyes, s ha jobban figyelek rá, hogy ne ázzon az esőben, valószínűleg később indul be a folyamat.
1250 pénzért vettem, most 750-ért adtam túl rajta. Nem vesztettem lényegében semmit.Mindent összevetve, kimondottan örülök, hogy megvettem a szamarat. Ha Kínában éltek, s ezen morfondíroztok, csak javasolni tudom. Nagyon hasznos szerkezet, különösen dugó sújtotta településeken.
-
Nyelvsuli – képekkel
A fősuli mellett azóta is szorgosan járok a piciket tanítani. Bár elsőre nem különösebben szerettem, mostanra egész jól alakult a helyzet. Maga a tanítás azóta sem nagyon érdekel, de a kölykök tényleg cukik, s szeretni valóak.
A jobbik csoportomban négyen vagyunk. Ivy, Riky, Mark és Kaka. A névadásokhoz nem volt közöm. Kaka is rendelkezett angol névvel, de valamiért nála maradtunk a kínainál.
Ők mindannyian jól viselkednek, nincs fegyelmezési probléma, bár a koncentráció nem mindig az erősségük, de a korukat is figyelembe véve ezen nincs mit csodálkozni.
A legjobb messzemenően Mark. Ő már iskolás, most elsős, s elég robotszerű. Ő tényleg élvezi a tanulást, mindig mindent tud, s nagyon aktív, kis stréber. A szülei más különórákkal nem terhelik, így teljesen az angolra tud fókuszálni, aminek – valljuk be – a legtöbb hasznát is veszi.
A többiek nem ennyire szerencsések. Jól kereső felmenőik mindenféle elfoglaltságokat találnak nekik. Mark kivételével mindenki zongorázik, sokuk tanul táncolni, s Kaka mindezek mellett még harcművészeti oktatásban is részesül.
Mark fenn, Kaka jobbra lenn
Kaka amúgy nem rossz, de ritka, hogy rendesen odafigyel. Tekintetbe véve, hogy mennyi hülye elfoglaltságot találtak neki, ezen annyira nem csodálkozom, szegényke már elég fáradt lehet, mire az angolórára hozzák. A kiejtéssel neki gyűlik meg a legjobban a baja, nem nagyon megy neki, de azért javulgat.
Riky eleinte nagyon félt. Rendszeresen sírt az órákon, sokáig az anyja is ott volt a sarokban, s alig mert megszólalni. Most már elég régóta nem ez a helyzet, s élvezi a foglalkozásokat. A kiejtése jobb, mint Kakaé, de a tudása neki a leggyengébb. Bár mindannyiuknak megvannak a könyveinkhez használt nyelvi CD-k, otthon nem gyakorol, így aztán szinte semmit nem jegyez meg.
Riky jobbra fenn, Ivy kockásban lenn
Ivy kiejtése viszont káprázatosan szép. Tényleg mindent szuperül ki tud mondani, s amúgy is egy cukipofa. Őt imádom. Mark jobban felkészül nála, de ő is tud mindig majdnem mindent. Még csak éppen 5 éves, ő a legfiatalabb a mezőnyből.
Sajnos az órákat már csak ebben a hónapban tartom meg. Mivel megyek Xinjiangba, s onnan visszatérve már csak egy másfél hét maradna, így már most abbamarad az egész.
Kicsit sajnálom, mert tényleg szuper volt minden. A főnök állandóan a kedvemben járt mindenben, s a munka is hiperkönnyű volt. A kölykök tényleg hiányozni fognak.
