-
Stúdiózás
Most hétvégén került sor az első felolvasásomra a már említett, Wallace által szerzett munkahelyen.
Egy általam eddig nem ismert, középiskolai angol nyelvkönyv szövegeit kell rögzíteni, olykor párbeszédes formában, több szereplővel, de miután ez több ember egyidejű részvételét igényli, amit most valamiért nem szerveztek meg, egyelőre csak a leckék anyagát kitevő leírós bekezdések közül került néhány terítékre.
Soha nem csináltam eddig hasonlót, és meg kell mondjam, elég fárasztó munka. Az újdonság felett érzett kezdeti izgalom hamar csillapodott, amikor már a sokadig szövegnek álltunk neki, pihenés nélkül. A szám egyre inkább kiszáradt, s erősen untam is a dolgot.
Nem egy álommeló, azt el kell ismerni, de legalább jól fizet, kp-ben, azonnali elszámolással. A kifizetett négy órát viszont egy az egyben le is kellett dolgozni, szusszanás nélkül, s nem könyörültek rajtam, amíg le nem telt a teljes idő. Jó, persze érthető. Azt nem tudom egyelőre, hogy bérlik-e a helyet vagy saját, de a technikus munkabérét is ki kell fizetni, szóval nem hibáztatom őket miatta.Bakiztam nem egyszer, nem kétszer. Bár igyekeztem koncentrálni, s szépen hangsúlyozni, az olvasási versenyeken már általános iskolában sem szerepeltem a legjobbak között. Szerencsére ilyen esetekben elég volt az adott bekezdéseket újra rögzíteni, nem vetették fel újra az egész szöveget.
Ígéretükhöz híven háztól-házig szállítottak, s amennyire meg tudom állapítani, egészen professzionálisan zajlott a munkafolyamat. Ettől függetlenül a jövőben nem nagyon fogok kardoskodni a hasonló lehetőségekért, mert tényleg fárasztó meló. Persze vannak ennél sokkal rosszabbak is, de ha elhagyom Wuhant, szerintem a jövőben nem fogom ezzel keresni a kenyerem.
-
Tiszta idő
Kínában sokfelé nem egyszerű messzire ellátni. Az északi országrészben aggasztó a légszennyezettség, ez egyhamar nem is hiszem, hogy megoldódna.
A nagyvárosokban Kína más részein sem túl tiszta az idő, de délen lényegesen jobb a helyzet, amiről elsősorban a fűtés hiánya tehet.Helyenként nem minden írható a szmog számlájára, Chongqingban például állandóan köd van, s a többi, völgyekben fekvő városban is ugyanez a helyzet, legyen szó akár a miniatűr, s garantáltan tiszta levegőjű Fengjieről is.
Wuhan egy nagy síkvidéken terül el, így semmit nem lehet a ködre fogni. Bár mi szerencsére eléggé kívül lakunk, még erre sem mondhatnám légszennyezettség-mentesnek a helyzetet. A különböző mérők adatai alapján rendszerint az egészségügyi határérték közelében lavírozunk, ami kínai nagyvárosi viszonylatban egészen csodás.
Tegnap hihetetlenül tiszta volt az ég, olyan messzire elláttunk, mint eddig innen még soha. Az ilyen alkalmaknak mindig örül az ember, mert amúgy a tájkép nem olyan rossz: tavak, földnyelvek házakkal, tavak, és így tovább. Bár a fényképek nem adják vissza az élmény, ilyen jellegű a kilátás.
Xinjiangnak emiatt is örülök. Ala’er egy apró kisváros, s eleve, maga a tartomány nagy része kietlen, a népek zöme a néhány termékeny oázisban vagy a nyugati hegylábak mentén él, míg a terület domináns többségén nyoma sincs emberi jelenlétnek. Már hiányzik az egyértelműen üdítő levegő, Ala’erben a homokviharoktól eltekintve egész biztosan ezt fogom megkapni.
-
Az ügyintézés és a tanév vége
Tegnap elküldtem férjem orvosi papírját is az új sulis összekötőnek. Kért még néhány papírt, amit eddig nem említett, de semmi komplikált vagy bonyolult dolgot. Az útlevél fényképes oldala, a vízummatrica oldala, a munkavállalási engedély száma, a jelenlegi FEC fényképes oldala, férjem útlevelének megfelelő oldalai, ilyesmik.
Elvileg most már tényleg mindent megkapott, ezekre elvileg a jelentkezéshez van szükség, ugyanis valamikor a múlt héten elkezdte kitölteni az online applikációt a jövőbeni engedélyeimhez.
Közben az itteni távollét pontos ideje is megszületett. A suliban május 31-én, kedden tanítok majd egyet, ezután legközelebb csak június 20-án, hétfőn. A kettő között járjuk meg az utat a vadnyugaton, valószínűleg június 1-én elindulva.
A távollét idejébe beleesik a sárkányhajós ünnep is, de ez összesen két munkanapot vesz csak el, így a hátralévő napok is bőven elegendőek ahhoz, hogy a minimum 6, maximum 10 munkanapot igénylő procedúrát le tudjuk rendezni.A pontos indulás és érkezés még nem kiforrott, a jegyárak függvényében változhat. Bár elég egységesen 800 yuan körüli legalacsonyabb áron lehet letudni a Wuhan és Urumcsi közti több mint négyórás repkedést, de nem mindegy, hogy melyik napszakban megy az említett gép. Kedden 11:40-kor végzek, ellenben az Akszuba tartó vonat Urumcsiból este 8-9 körül indul neki (kettő befutó van ebben az időpontban), így a kettő között elég lehetetlen a kivitelezés, ezért is sanszosabb az elsejei út.
Ez azt jelentené, hogy 11-12 óra vonatozást követően 2-án reggel (ottani idő szerint hajnalban) érnénk majd Akszuba, s mivel a hivatalok is ott vannak, így feltehetően a sulis emberekkel ott találkozunk majd, s csak az ügyintézés megindítása után visznek el minket Ala’erbe.A xinjiangi kirándulás során egyúttal kihasználjuk azt is, hogy belföldön erre még nincsenek fapadosok, így az árban mindenképp benne foglaltatik a huszonakárhány kilós feladható poggyász is. Bár igyekeztem visszafogni magam a vásárlással, amíg nem lehettem benne biztos, hogy itt maradunk, így is vettünk pár dolgot, amit értelemszerűen nem szeretnék hazacipelni, de itt sem hagynám. Van egy elektromos sütőnk többek közt, s számos normális minőségű konyhai eszköz, edények, szűrők, kések, stb. Ezeket most majd szépen összepakoljuk, s mivel az új suli nem talált semmi kivetnivalót abban, hogy elzárják őket valahol, Ala’erben vészelik majd át a nyarat nélkülünk. Ugyanez a sors vár majd a téli ruházatunkra is.
Az elektromos motorka sajnos nem jöhet. Vonattal megoldható a szállítás, de korántsem ér annyit, amennyibe a transzport kerülne. Emiatt meghirdettem eladásra, majd legfeljebb odaát veszünk egy újat helyette – bár tekintve, hogy Ala’er apró és könnyen bejárható, sok értelme nincs. Max. Akszuba lenne értelme furikázni, de ezek a kis xiaodianlük (kis elektromos szamár, ez a hasonló járgányok kínai szlengben használt neve) egy töltéssel max. 30 km-t tudnak megtenni, a benzines gépek meg már jogsit igényelnek, szóval erre marad majd a busz.
Xinjiangból visszatérve már egyből a vizsgák jönnek, aztán június 30-án meg már röpülünk haza. Ehhez 29-én indulunk el, mivel a repülő Chongqingból megy, hajnali 1-kor, mi pedig az előző délután vonatozunk el oda. Időközben felújították a vonalat, ami valamikor cirka 20 órás út volt, most már Z-vonattal csak 6 órába telik.
-
Csapongások a nyelvekről
Igen pihent az agyam jelenleg, szóval előre is mentegetőzésre szorulok a bejegyzés kuszasága miatt. Már hajnali fél négy van és nem aludtam egy szemhunyásnyit sem. Nem fogok már, mert három óra múlva kelnék amúgy is, hogy a reggeli órámra beérjek az egyetemre.
Az alvás hiányát az okozta, hogy még tegnap este elkezdtem olvasni egy könyvet, ezt folytattam ma kevés megszakítással egész nap, aztán végül már nem akartam abbahagyni a vége előtt, így csak az éjszaka közepére fejeztem be.
Régen sűrűn olvastam, gyermek- és kamaszkoromban 1-2 naponta végeztem egy könyvvel, de aztán ez a lendület jelentősen megtört, s mostanság évi 10 körüli mennyiségre apadt a szám. Most viszont rákaptam az ebook-okra, s az utóbbi két hétben ez már a hatodik könyvecske, amin végigfutottam. Egy kivételével észak-koreai disszidensek memoárjai voltak – ez mondjuk a jelen írás szempontjából lényegtelen. Az már inkább az, hogy kivétel nélkül angol nyelvű kiadványok voltak.Ezektől a mostani esetektől eltekintve összesen talán három angol nyelvű könyvet olvastam el életemben, egyiket sem mostanában. Arra tisztán emlékszem, hogy egyik sem volt könnyű. Lényegesen kisebb szókincsem volt akkoriban és nagyban rontotta az élményt, hogy állandóan szótárazgatnom kellett. Az sem segített sokat, hogy az írott nyelv rendszerint kifinomultabb a beszéltnél.
Most gördülékenyen zajlott az egész, s csak a legutolsó könyv utolsó harmada felé – már némiképp fáradtan – kezdtem el azon gondolkodni, hogy nem fordítok le semmit. Ezen nem lepődtem meg, mert beszéd közben is automatikus a dolog, viszont miután ez valahogy felötlött bennem, s odafigyeltem rá, még percekig minden egyes olvasott mondat ott visszhangzott a fejemben magyarra fordítva, nehezen tudtam kikapcsolni. Mint amikor az ember a légzésére fókuszál, s ezzel akaratlanul is lehetetlenné teszi, hogy spontán történjen.
Mostanra is maradt amúgy még bőven ismeretlen szó a szövegekben, szóval még van hova fejlődnöm, bár kikeresni őket nem volt kedvem, a cselekmény követését meg nem akadályozták. Ha többször is felbukkant néhány, előbb-utóbb a jelentés is összeállt.Van egy érdekes része az angoltudásomnak, ahol viszont tényleg nem engedelmeskedik az agyam úgy, ahogy kéne. Bár triviális téma, a mai napig meggyűlik a bajom a számokkal. Természetesen ismerem őket és hezitálás nélkül felolvasok/kifejezek bármilyen értéket ezen a nyelven, s a meg is értem őket, ha mástól hallom, azonban amikor telefonszámot, azonosítókat diktálnak (angolul esetleg egyáltalán nem értő olvasóimra tekintettel: ez a lehető legegyszerűbb eset, még csak össze sem vonjuk a karaktereket, mint pl. a magyarban, egyszerűen 0 és 9 közötti számok hangzanak el sorban, egyesével), valamiért iszonyat erősen koncentrálnom kell, hogy ne hibázzak a leírásukkal. Nem tudom megindokolni, hogy mi lehet ennek az oka, de tisztában vagyok vele régóta. Az egész odáig fajul, hogy ha egy kínai adja meg a számát, vagy egy diákom az iskolai azonosítóját, hiába folyik egészen eddig a pontig angolul a társalgás, itt mindig kínaira váltok, s ha kitartóan angolul folytatják, akkor legalábbis visszaolvasom a teljes számsort kínaiul megerősítés végett. (Nem alaptalanul, olykor tényleg van hiba.) Kínaiul az egész ugyanolyan magától értetődő, mint magyarul, csak angolul, hallgatóként van meg ez a defekt.
Idén a nyelvhasználati szokásaim is nagyban változtak. Mivel most nem egyedül vagyok itt, az időm domináns részében magyarul beszélek. A diákjaim is jobbak, így órán szinte egyáltalán nem nyilvánulok meg kínaiul. Ez így most nagyjából azt eredményezi, hogy szinte csak akkor használom a kínait, ha vásárolok vagy ügyet intézek. Talán ennek is tudható be, hogy az itteni nyelvjárást egyáltalán nem ismerem, bár belejátszik az is, hogy errefelé még a helyiek is csak elvétve használják azt, mindenki a putonghuat nyomja, ellenben mondjuk Fengjievel, ahol még azok is kevertek a beszédjükbe helyi szavakat, akik amúgy a hivatalos köznyelven nyilvánultak meg, s rendszeresen felcseréltek bizonyos hangokat is.
Ez egyúttal azt is eredményezte, hogy mostanra megint a standard nyelvet beszélem, ami persze nem baj egyáltalán.Itt, Wuhanban szembesültem először azzal, hogy azok az emberek, akik tisztában vannak a tanulmányaimmal, például az itteni asszisztens, magától értetődőnek veszik, hogy mindent megértek, s az első perctől kezdve, hezitálás nélkül kínaiul szólnak hozzám, de nem a lebutított formában, nem lassan, tisztán beszélve, hanem teljesen normálisan, esetleg hadarva. Ez nagyon meglepett, s amikor Jiahui, az asszisztens első alkalommal így tett, egy pár másodpercbe beletellett, mire felocsúdtam a meglepetésemből. A tipikus reakció általában mindig az volt (még akkor is, ha amúgy beszéltem már hozzájuk, esetenként nem is egyszer, nem is röviden), hogy úgy szóltak hozzám, mint egy értelmi fogyatékoshoz, s komoly heteknek, esetleg hónapoknak kellett eltelnie, mire levetkőzték ezt, s valahogy képesek voltak elhinni, hogy akkor is meg fogom érteni őket, ha természetesen szólalnak meg. Itt viszont nem az asszisztensem volt az egyetlen, aki azonnal normál társalgási hangon fordult hozzám, s ez elég üdítő.
No, de a csapongásokból elég is mostanra, mert már egy órája pötyögök. Legközelebb majd igyekszem összeszedettebb lenni.
-
Jön a nyár, ideje úszógumitlanítani
Most már napok óta kitartóan jó idő van. Divatba jöttek a miniszoknyák, rövidnadrágok, s a lakás (egyelőre) hűvöse már kezd kellemesnek hatni a kinti meleg után. Előbb-utóbb a légkondi is használatba kerül, hűtési célzattal végre. Ma már pl. 27 fok van.
Szerencsére a suli uszodája is megnyitott. Ez most nem egy új építmény, csak sajnálatosan az érkezésünk után nem sokkal bezárták, miután egy diák szerencsétlenül elcsúszott és beverte a fejét, amitől agyhalott lett.
Ez természetesen szomorú, de a lezárást csak mérsékelten indokolja, miután – ahogy azt észrevettem – az uszoda most is egy az egyben ugyanolyan, mint volt, így még azt se mondhatnám, hogy valamivel csökkentették volna a balesetveszély lehetőségét (amennyire kívülről megállapítható, nem igazán áll fenn ilyesmi, nem hiszem, hogy felelősség terhelné az intézményt a történtekért). Talán ennek hivatalos kivizsgálása zajlott eddig.Az uszinyitásnak mindenesetre nagyon örülök, mert az úszás azon kevés sportok egyike, amit kifejezetten szeretek. Pár kiló is felszaladt rám a megérkezésünk óta, amit el kéne tüntetni még nyárig, ehhez is hasznos lesz.
Férjemet is sikerült megfelelő belátásra bírni ezen a téren. Bár ő kifejezetten díjazza, hogy több a fogni való, én nem annyira, így aztán most már igyekszik nem előttem enni a jobbnál jobb falatokat, s inkább házon kívül, egyedül lebonyolítani a kajálást. (Ő bezzeg ehet, semmit nem hízott, míg nekem most jön egy -5 kg, hogy formába kerüljek. Gonosz dolog ez a genetika.)
-
Csütörtöki móka
A turizmusos osztályom tényleg nem viccelt, egy villát béreltek. Azért nem kell semmi igazán fényűző dologra gondolni, de jól szórakoztunk.
Mivel reggel még volt egy órám a másik csoporttal, így mi csak délben indultunk el, ellenben a többiekkel, akik már fél 11-kor útra keltek. Az egyik srác megvárt minket, ő a férjem padtársa az órákon, s ő vitt el minket taxival a már említett bérleménybe.
A lakópark, ahol a villa állt, merőben üresnek bizonyult, a házikók 90%-ában nem lakott senki, dacára annak, hogy legalább tíz éve felépülhetett a negyed. Valószínűleg egyike annak a nem kevés félresikerült ingatlanberuházásnak, amit Kínában sikerült kivitelezni az évek alatt.
A mi épületünk ennek ellenére nem hevert parlagon, bérbeadással hasznosítják. A három emeleten mindenfelé szórakozási lehetőségeket alakítottak ki. Noha egyik-másik opció erősen arra utalt, hogy gyerekzsúrokkal is foglalkoznak, azért szerencsére nem csak csúszda és hinta közül lehetett választani.
Odaérkezésünkkor már nagy volt a sürgés-forgás, legalább 5-6 ember a konyhában mesterkedett, hogy minden fogás elkészüljön. Mások elütötték az időt biliárddal, csocsóval, énekléssel vagy épp madzsonggal.
Az élelem aztán lassan elkészült, közösen elfogyasztottuk, majd később, 5 óra körül grilleztünk is a konyha mellett a szabadban.Tényleg szuper nap volt, jól éreztük magunkat. KTV-ztünk, játszottunk, PlayStation-öztünk, s mindenki aranyos volt. Szeretem ezt az osztályt, éreztem már az elején, hogy jóban leszünk.
Képek a galériában, kattintásra nyílik.
-
Esik eső, de még hogy!
Most már harmadik napja esik, mit esik, szakad! Mintha dézsából öntenék, s mintha egyáltalán nem akarna elállni. Eddig nem is állt el, hacsak az alvóidőm alatt nem tartott rövidebb szüneteket, amiről lemaradtam, de máskülönben egyfolytában, megállás nélkül ömlik a csapadék.
Ala’er feltehetően csak évek alatt lát ennyi esőt, de ez még Wuhan, ahol olykor-olykor előfordul az ilyesmi. A tavak földje vagyunk, no, most ezek a környező állóvizek is szépen felteltek, egyik-másikuk ki is öntött helyenként.
Ha az előrejelzéseknek hinni lehet, ma estére abbamarad az égi áldás. Nem feltétlenül veszem zokon, tegnap a nyelvsuliba tartva és onnan hazafelé is bőrig áztam, csavarni lehetett a vizet minden ruhadarabomból. Jó, nem vagyok cukorból, de ez már kicsit több volt, mint kellemes. Jöjjön a napocska inkább.
-
Még egy kis ügyintézés
Ahogy arra számítottam, mégsem ért még véget a procedúra.
Pénteken ugyanis még egyszer nyomatékosan megkértem az új sulit, hogy nézzenek utána, egész biztosan nem kell-e férjemet is kivizsgáltatni, miután ha az erősen időérzékeny xinjiangi tartózkodásunk alatt derülne erre fény, az nem volna kifejezetten szerencsés.
No, mára sikerült mégiscsak kideríteniük, hogy bizony az ő nevére is szükséges az a nyavalyás papír, így aztán a napokban tehetünk egy újabb kört a már emlegetett egészségügyi intézményben.Bár nem lep meg a dolog, azért nem vagyok túl boldog. Utálok ügyintézni járni, s ez most elvesz egy délelőttöt plusz rá három napra egy fél délutánt is. Hát, ez van…
-
Ünnep és buli
Most zajlik Qingming, a kínai halottak napja, amikor a hagyomány szerint a népek felkeresik az őseik sírját, megtisztogatják őket és elégetnek némi, erre a célra gyártott bankjegyutánzatot.
Miután a belső migrációnak köszönhetően a lakosság tekintélyes hányada lelépett a szülőföldjéről, a három nap munkaszünet pedig nem túl sok egy hazaút lebonyolításához, a tradíció sokat vesztett a jelentőségéből, s inkább csak a helyben lakók veszik ki a részüket a szokásból.
Qingming miatt most nálunk sincs tanítás hétfőn – sajnos a másik két szabadnap a hétvége, ami esetünkben mindenképp munkamentes -, de páratlan hetes hétfőkön egyébként sem tanítok, így ezzel most nem megyek semmire.
Csütörtökön viszont hivatalosak vagyunk egy bulira a jobbik osztályommal. Kibéreltek egy helyet, ahol grillezni, KTV-zni és biliárdozni lehet, s minket is elhívtak férjemmel.
Semmi durvulásra nem kell gondolni, este 10-re a koleszba kell érniük, s egyébként sem kifejezetten partiállatok.
Ezzel együtt is szívesen megyünk, mert bírjuk őket, kifejezetten értelmes társaság. Majd tudósítok az eseményekről.
-
A xinjiangi menetrend körvonalazódik
Most már úgy néz ki, minden sínen van, s a folyamat is teljesen átláthatóvá vált.
Az eddigi esetekkel ellentétben, amikor otthonról intéztem az új munkahelyekkel kapcsolatos papírmunkát, most minden lényegesen egyszerűbbnek tűnik.
Külföldről sem bonyolult a dolog, de lényegesen hosszadalmasabb, s több lépésből áll. Olyankor a megfelelő dokumentumok – köztük az előző posztban is emlegetett orvosi vizsgálati lap – munkáltató felé történő (online) eljuttatása után ők munkavállalási engedélyt és meghívólevelet igényelnek, majd ezeket kipostázzák a leendő tanerőnek. Ezek birtokában kell a konzulátuson vízumot igényelni, amivel be lehet lépni Kínába. Ez rendszerint 30 napra szól, a lejárat előtt még egy orvosi vizsgálat jön, majd a munkáltató beszerzi a szakértői igazolványt (FEC), s miután ez is kész, irány az utolsó hivatal, ahol bő egy hét alatt beragasztják az éves tartózkodási engedélyt az útlevélbe.Belföldről, már létező munkavállalási vízum birtokában elég sok fázis kimarad. Mivel van egy aktuális munkavállalási engedélyem, így ezt nem kell újra megigényelniük, a meghívólevél pedig eleve csak a követségi vízumigényléshez kellene, így ez is kimarad. A teendő így csak annyi, hogy a szokásos papírok mellett a FEC érvénytelenítéséről szólót kell vinni, majd ezek birtokában kiállíttatnak egy új FEC-t és ezt követően egy új tartózkodási engedélyes matricát. Legalábbis Xinjiangban így megy, de állítólag azokban a tartományokban, ahol lehetőség van a munkavállalói vízum transzferére, nagyjából eképpen működnek a dolgok.
Nekem így idén most már csak a FEC-es papír kellene. A FEC ugyanis munkahelyhez kötött. Ha a jelenlegi helyen folytatnám, úgy csak az adott könyvecskébe pecsételnének egy hosszabbítást, de mivel új helyre megyek, így az aktuálisat érvényteleníteni kell.
Első körben az itteni kolléga aggódott egy kicsit, mivel szerinte technikailag a FEC bevonása egyúttal a tartózkodási engedély visszavonásával is együtt kellene, hogy járjon, de végül kiderült, hogy nincs semmi akadálya annak, hogy ez utóbbit csak akkor vonják vissza, ha már az újat bematricázták az útlevélbe. Durván egy hónapig tudnak vele várni, viszont május közepe előtt nem tudják elindítani a FEC érvénytelenítését.Miután ez durván egy hetet igényel, így előreláthatóan május végén lépünk le Xinjiangba két hétre, így lényegében visszaérve már csak a vizsgáztatás marad majd az itteni munkából.
A tervek szerint Urumcsiba repülünk majd, onnan pedig Akszuig vonatozunk, illetve hasonló lesz a visszaút is.Már várom…