Holnap jön wuyi (azaz szó szerint öt-egy, az ötödik hónap első napjára célozva), vagyis a munka nemzetközi ünnepe.

A glóbusz nagyobbik felén ez munkaszüneti napot jelent, s különösen igaz ez a munkásmozgalminak tekintett rendszerekkel egykor vagy ma is bíró államokra, így Kínára is.
Ideát a heti 40 órás munkahét kevesek álma, no meg a klasszikus értelemben vett, szabadon felhasználható szabadnapokat sem sűrűn vágják a dolgozókhoz, így aztán a nagy állami ünnepek képezik a vakáció idejét is. A legnagyobb holdújév, s a jelenlegi államalakulat 1949-es megalakulásának októberi ünnepe mellett még a wuyi volt az, amikor a családoknak módjukban állt hosszabb időt munkahelyi és tanulmányi kötöttségek nélkül együtt tölteni.

Ahogy egy szerény jólét is kialakulni kezdett a reform és nyitás politikájának köszönhetően, a népeket sem lehetett már örökös munkára kötelezni, így egyre-másra nyertek teret a hagyományos ünnepek is. Bár a munkaszüneti napok száma összességében növekedésnek indult, azért ez némi áldozatokkal is járt.

Így lett a valaha egyhetes wuyi mára három napra zsugorított ünnep, sokak bánatára.

A mozgalmi jelleg sokat vesztett a jelentőségéből. Ahogy a gyakorlatban Kínának már semmi köze nincs a szocializmushoz, úgy az ideológia hétköznapokban való szereplése is háttérbe szorult. 

A mostani ünnepre készülvén sem látszik ebből semmi, a népek csak örülnek a szünetnek.
Ma még tanítás van,  de a délutáni órák már elmaradnak, hogy a kölykök haza tudjanak időben menni, így nekem is csak a reggeli órámat kell megtartanom.

Aztán keddig megint semmi munka…