-
Kajáról megint
Sokszor meglepően figyelmetlen tudok lenni. Nem veszem észre az új frizurákat, ruhákat – tiszta szerencse, hogy nem a lányok érdekelnek, mert lenne ebből konfliktus bőven.
Képes vagyok elmenni ismerősöktől fél méterre úgy, hogy nem tűnnek fel, s képes vagyok ezt megtenni még úgy is, hogy a terület teljesen nyílt, tereptárgyak nem zavarnak be, s látótávolságon belül nincs másik ember sem környéken. Néhai osztályfőnökömnek – akivel ráadásul kimondottan nem szívleltük egymást – sem lehetett megmagyarázni utólag, hogy miért nem köszöntem egy ilyen alkalommal.
A fent ecsetelt szétszórtságom szolgáltat talán magyarázatot arra is, hogy miért csak december elején botlottam bele az iskolai kantin legjobb ajánlatába. Dacára annak, hogy legalább tucatnyi alkalommal megfordultam már ebben az épületben (két menza van ugyanis: egy modernebb küllemű, három szintes, s egy régebbi, egy emeleten terjeszkedő, de a lakáshoz közelebb eső kajálda), korábban kivétel nélkül elkerülte a figyelmemet az önkiszolgáló pult a terem szélén.
Néhány napja aztán szerencsére mégsem így volt, s ennek köszönhetően felettébb ízletes, s mindamellett kifejezetten gazdaságos lehetőség nyílt meg előttem.
A képen is megfigyelhető étkekből lehet szedni, ki-ki elképzelése szerint. Az összeválogatott cuccért aztán súly alapján kell fizetni, nekem eddig 8 és 10 yuan közötti összegeket sikerült. Ehhez még automatikusan hozzáadnak egy yuant, amiért a rizs jár, a már megszokott korlátlan mennyiségben.
Most már negyedik napja innen hozom a táplálékot, s nagyon is örömmel teszem ezt. Így tényleg csak azt kapok, amit enni szeretnék, s abból is magam válogathatok. Az ételek finomak, nekem valóak. Ennyiért meg pláne megéri.
A képen alant a mai választás.
-
Amikor a legnagyobb jóindulat is kevés
Most értem haza az első másodéves vizsgáról. Az eredmények erősen elgondolkodtatóak.
Az angolul Jody és Leo nevekre hallgató két legerősebb diákom nem okozott csalódást, a kákán csomót keresve sem sikerült volna tőlük kettő illetve négy pontnál többet levonnom a százból. Ami viszont a többieket illeti…
A harmadik helyezett 71 pontot kapott, s volt még egy diák, aki megérdemelten átlépte a 60 pontos határt. Az ötödik számára viszont komoly jóindulat kellett ahhoz, hogy megelőlegezzem a vizsga teljesítését, s csak azért tettem meg, mert nem akarom a fél osztályt megbuktatni.
Két leányzó teljesen menthetetlen volt. Azt még elfogadom, hogy a szerepjáték nem ment nekik, mert ehhez nem árt némi nyelvi előképzettség. De az első feladatukat, a tételest sem teljesítették megfelelően, s ez nagyon enyhe megfogalmazás. Az egyiknek Xianningről, a másiknak meg az ételekről kellett volna beszélnie, egyik sem egy ördöngős topik.
A produkcióikat 38 és 15(!) pontra tudtam értékelni. Elvileg.
Mivel ez volt az első vizsgaidőpont, s hogy valamit tudjak hatni a soron következő diákokra, így kivételesen közöltem velük az eredményeket (alapból nem túl jó ötlet, mivel pótvizsga nincs, s ha tudják, hogy megbuktak, az nem érinti jól a teljesítményüket a többi vizsgán sem), s ők ketten lehetőséget kaptak egy jövő heti újrázásra. Azt is megüzentem ugyanakkor, hogy ez egyszeri alkalom volt, a többieknél nem lesz ilyen lehetőség. Remélem észbe kapnak. Ők ketten csakúgy, mint a csoport maradéka, különben komoly problémák lesznek.
-
Vizsga, verseny, krisztusi kor
A mai hét vizsgázóm is sikeresen teljesítette a követelményeket, legjobbjuk 92, míg a leggyengébb is 79 ponttal lett honorálva. Rendben voltak, tényleg, nem volt rájuk panasz.
Holnap viszont már a másodéveseim kezdik meg a beszámoltatást, s azért az ő dolguk lényegesen nehezebb lesz. Összetettebb is a rájuk rótt feladat, s tényleg jobban meg is terheli őket. Önállóan beszélni, magukat rendesen kifejezni az itteni diákok számára egyáltalán nem egyszerű. A teszt második felére pedig valóban nem nagyon tudnak begyakorolni semmit, mivel párbeszéd, ahol nem tudhatják, hogy a másik fél (esetükben én) miképpen vesz részt a kommunikációban.
Tudatában vagyok annak, hogy ezt az akadályt kimondottan problematikusan tudják csak kezelni, így azért a tervek szerint igyekszem a lehető leginkább követni őket, s nem bonyolítani a helyzetet.
Már csak az esélyegyenlőséget is növelendő, holnapra a csoport talán legjobb adottságokkal rendelkező része kerül sorra, a gyengébbeknek több idejük van így felkészülni. Az első körtől így elég jó eredményeket várok, hogy ez mennyire teljesül, azt majd meglátjuk.Este lezajlott a beharangozott verseny is. Ezúttal a résztvevők valamilyen témáról beszéltek pár percig, majd a zsűriből egy kolléga intézett hozzájuk egy-egy, a témához kapcsolódó kérdést.
Csapnivalóak voltak. Mind. Tényleg.
A beszédek nagy részét egyáltalán nem tudtam követni, de olyan szinten nem, hogy sokszor fogalmam sem volt még arról sem, hogy egyáltalán miről szólnak. Amikor mégis, abban sem volt sok köszönet. Elcsépelt hülyeségek, self-confidence, happiness, dreams, stb. Az egész csak blabla.A kínai zsűritagok ennek ellenére a megszokott jóindulattal viszonyultak hozzájuk az értékelésnél, 9 pont alá ritkán mentek, 8 alá meg talán egyáltalán nem. Miután ezúttal a pontszámokat fel is kellett mutatni, s azokat a műsorvezetők fel is olvasták, így kissé melegebb szívű voltam, mint amit megérdemeltek volna. Féltem a népharagtól. Azért így is általában 1-2 ponttal a többiek alá osztályoztam a versenyszámokat, de őszintén szólva ennyit sem érdemeltek volna. Mire értékeljek egy olyan produkciót, amit szó szerint nem is értek?
Javier ezúttal nem zsűrizett, mivel ő és az egyik kínai kolléga tették fel a kérdéseket az indulóknak, felváltva. Javier esetében egyszer sem sikerült megérteniük a kérdést elsőre, de néha egyáltalán nem. Volt még a helyszínen egy Richard nevű, chicago-i származású amcsi is, aki jelenleg egy xianningi középiskolában tanít. Hogy miképp került ma ide, azt nem tudom igazán, de az értékelésben ő is úszott az árral.
Sajnos 22 induló is akadt, így a fél 8-kor kezdődő esemény percekkel 10 előtt ért csak véget. Nagyon untam már, s a 22. pontozás után gyorsan ki is szaladtam cigizni egyet, a beszédekre nem lévén túlságosan kíváncsi.
Mint kiderült, ezzel meg is úsztam egy össznépi ünnepeltetést, mivel Javier, aki egyike volt a versenyt értékelő kollégáknak, azt tervezte, hogy majd bejelenti, ma van a születésnapom, s elénekelteti a teremben lévő cirka 200 emberrel a happy birthdayt. Tudtam én, hogy nem kell ott lennem.
Az éljenzés így elmaradt, de azért teljesen nem úsztam meg a felköszöntést, mert a verseny után, immár barátságosabb légkörben ő és két diákom hoztak egy kis tortát (rajta egy 1-est formázó gyertyával, ezzel jelentősen megfiatalítva). Ennek így persze örültem is, rendesek voltak, s tényleg értékeltem a figyelmességet.
Mint a fentiekből kiderült, ma lettem 33 éves. Ezt csak a blog anonimitásában hangsúlyozom ilyen lelkesen, máskülönben szeretem a konkrét számot nem szétkürtölni. Ez a nap is eljött. Azért remélem, a dupláját is megérem még. A triplájához már nem feltétlenül ragaszkodom.
-
Vizsga és zsűrizés újra
Jelentem, ma senkit nem kényszerítettem évismétlésre.
A megjelent hét versenyző kivétel nélkül átment, s láthatóan készültek is a a vizsgára. A legjobb 93 pontot zsebelt be, míg a mai leggyengébb diákom 69-cel kellett beérje. Búslakodásra egyikük sem fordította a fejét.Zhao Shenggel is beszéltem, mert elfogyott az A4-es papírom, s lejmoltam tőle egy újabb ezres pakkal. Ha már ott voltam, ő is lecsapott a lehetőségre, s közölte, holnap is lesz egy angol verseny. Pontosan nem tudom, milyen jellegű, de ismételten a zsűri tagjaként vehetek majd részt.
A múltkoriakból kiindulva túl nagy csodát nem várok tőle, de természetesen ennek az élményétől sem fosztalak meg benneteket, s szorgosan beszámolok róla, hogy mi zajlott. Na meg arról is, hogy az osztály következő hét tagja holnap miként teljesít a vizsgán. Szigorú leszek, de igazságos. Mint ma.
-
Indul a móka
Holnap kezdetét veszi a vizsgaidőszakom, az elsős angoltanári osztállyal debütálunk. Kíváncsian várom, mennyire lesznek felkészültek az odarendelt nebulók, de remélem a legjobbakat.
Náluk nem nagyon tartok tőle, hogy komoly gondok lennének, mert a vizsga tényleg nem nehéz. Jóindulat is van bennem, így ha valakin látom, hogy próbálkozik, nem leszek szemét.
A turizmusos osztállyal is lesz órám, velük még sima óra, náluk csak két hét múlva kezdődik a beszámoltatás.
A holnapi tapasztalatokról hamarosan.
-
Nincs nagy szerencsém
Valahogy a bajok nehezen kerülnek el mostanában.
Tegnap este elindultam a kantinba némi tápanyagért, na meg kóláért a kinti kisboltba. Egymástól ellenkező irányban fekszenek, s se a kólát nem akartam megsétáltatni, se a vacsit, így ez két külön utat jelent ilyenkor.
A lépcsőházunk elég lerobbant, s a világítás sem tökéletes. Mindenesetre futottam lefelé, ahogy szoktam, amikor a legalsó lépcsőfok alatt, immár a talajszinten sikeresen beleugrottam egy öklömnyi mélyedésbe.
Nem volt életem legkellemesebb érzése, de azt gyorsan konstatáltam, hogy sem ficam, sem törés nincs, s valahogy arrébb vonszoltam magam egy pár méterre. A falnak dőlve aztán kicsit megmozgattam a bokám, s ha eleinte picit bicegősen is, de egyre gördülékenyebben haladtam a menza felé. Miután tényleg nem okozott gondot, se fájdalmat akkor már, szereztem kólát is, s a kis életem is haladt a megszokott mederben.
Rá pár órával aztán elkezdett fájni, éjjelre be is dagadt egy kissé. S ami még jobb, használni se igazán tudtam.
Hogy azért mégis van némi szerencsém, azt jelzi, hogy mostanra már határozottan jobb a helyzet. Óvatosan, de rá tudok állni, s a fájdalom is megszűnt. Úgy néz ki, a rándulás nem volt vészes.
Éjjel 3 felé, miután észrevettem, hogy nem nagyon tudok kimenni a szobából, írtam Zhao Shengnek, hogy ma nem megyek a reggeli órára. Abban az időben egész biztosan nem is sikerült volna.
Most úgy néz ki, a dokit megúszom. Utálom, amikor ilyen béna vagyok.
-
Táplálékok
Mostanában (így belegondolva ez már majdnem két hónapja így lehet) nem főztem itthon semmit. Pedig amikor ideértem, eleinte még egész lelkesen vetettem bele magam a konyhaművészet fortélyaiba. Na nem mintha túlságosan elkapott volna a gasztrosznobéria – xianningi kis tűzhelyemen jellemzően sült krumpli meg rántotta készült.
Valamikor még fengjiei felbukkanásom idején már kifejtettem, hogy ideát elég macerás normális magyar kaját az asztalra varázsolni. Noha azóta kissé jobbak lettek az ellátási körülmények – meg talán én is jobban kitapasztaltam a lehetőségeket -, de még így is az a helyzet, hogy a hazai ízek elérését erősen gátolja az alapanyagok területén fellépő komoly hiány. Nagy gond nincs, a dolgon hamar túlléptem, s fel is adtam az ilyen jellegű próbálkozásaimat.
A krumplit bő olajban kisütni itt sem nehezebb, s az íze sem más, de egyrészt nem ehetem mindig ezt, másrészt meg Kínában könnyen elkényelmesedik az ember.
Az előkészítés meg a sütés-főzés igényel ugyan némi energiát, de ez a része sosem jelentett macerát, s az időmbe is bőven beleférne. Ellenben a mosogatás… Az időhiány e téren sem jelenthetne gondot, itt inkább a kedv hiányzik.
Így aztán mérlegel az ember. Végezzen-e kvázi fölösleges házimunkát, vagy inkább vegyen kész ételt, ami itt ráadásul még nem is drága. Amikor esetenként 6-7 yuanért tele tudom zabálni magam (ha nem a suliban teszem, akkor néha rámegy akár 20 yuan is), akkor inkább hajlok arra, hogy a készet válasszam.
Az elmúlt időszakban így vagy az önkiszolgáló étteremben, vagy a menzán, vagy valamelyik sulis kajáldában ettem, na meg talán kétszer a McDonald’s is sorra került.
Az önkiszolgálóból legutóbb hazahoztam a kaját, valahogy így festett. A rizs amúgy csak egy yuan náluk, s – sajnos csak helyszíni fogyasztás esetén – ezért az összegért nyugodtan újratölthető a csésze, ha elfogy. A jóllakás garantált, kivéve ha valaki nem szereti ezt a gabonát, mint pl. virágelvtárs.
A belvárosban bukkantam nemrég erre a két yuanért árult, aránylag ropogósabb lepényszerűségre. Határozottan finom, ráadásul még csak nem is édes. Mitöbb, még kissé sós is.
Ma pedig a menzán vettem ezt az adag kaját. Kimondottan jó választás volt, minden alkotója ízletes.
A suliközeli Zhongshang áruház előtt valami kirakodóvásár-szerűség van. Mindenféle érdekes kajákat árulnak két hosszú sorban. Mivel már evés után értem oda, így csak néhány, nyársra tűzött, pirított cukorban megforgatott gyümölcsöt faltam be, de nagy számú azonosíthatatlan étel mellett láttam kagylókat, csigát és polipcsápokat is.
Kagylót ettem már, különösebben nem ragadott magával, de csigát még sosem.
Holnap lehet, hogy teszek egy próbát, s csinálok néhány jobb képet is. Mára csak ez az egy jutott. Sötét volt, meg minden egyéb szokásos kifogás. Lehet egyszerűbb lenne beismerni, hogy abszolút tehetségtelen fotós vagyok.
-
Vizsgáztatás
Ma végre jelentkezett az asszisztensem a vizsgáztatással kapcsolatos kérdéseimre adott válaszaival.
Ez alapján százas skálán zajlik az osztályozás, s elviekben 40%-át a jegynek az órákon nyújtott teljesítmény, míg 60%-át a vizsga eredménye adja. Azért elviekben, mert ebbe belenyúlhatok igény szerint, s bele is fogok. Egyik-másik osztályomban sokan vannak, s a tanulók egy részéről nem tudok érdemben semmit. Azonosítani tudnám őket, hogy a tanítványaim, de a tudásom ennyiben ki is merül.
Nyilvánvalóan azokról a diákokról van szó, akik az óráimon jellemzően nem nagyon nyilvánulnak meg, de csupán ezért még nem lenne fair a teljesítményüket nullának venni, ahogy az sem lenne az, ha valami hasraütésszerű számot állapítanék meg az évközi munkájukat illetően.Így aztán arra jutottam, hogy kizárólag a vizsga alapján fogok ítélni. Miután a majd kiosztott vizsgalapokra is csak egy számot kell bevésnem, így ebbe bele sem fog tudni kötni senki. A vizsgán kívüli benyomásom annyiban számít csak, hogy az igazolatlanul hiányzók esetében nem leszek kíméletes.
Ezt közöltem velük már a legelején, s (bár ezt nem mondtam nekik) háromnál húztam meg a határt. Eddig egy srác érte ezt el, ő konkrétan nem vizsgázhat. A teljesítménye egyébként is csapnivaló.A metódus alapján 60 pontot kell elérniük ahhoz, hogy teljesítsék a tárgyat, rajta kívül a többségnek szerintem sikerülni fog. Nem gond, ha valakit nem engedek át, megszokott, s nálam sem csinálnak belőle ügyet.
Egyáltalán nem hiszem, hogy lehetetlent kértem volna az osztályoktól. Aki itt elvérzik, az csak magának köszönheti.
-
Tanítás megint
Nemrég tudtam meg, hogy a másodévesek számára ezzel a félévvel véget érnek az angol beszédórák. Nem állítom, hogy nagyon lesújt ez a helyzet, mivel a korábbi biztató kilátások ellenére velük szeretek a legkevésbé együtt dolgozni.
A nyelvi előképzettségük kétségtelenül übereli az elsősökét, ugyanakkor a velük való munka ennek ellenére is nehezebb. Többen is vannak a csoportjukban, ami eleve nem előnyös, de inkább az a problémás, hogy a diákok felét egyáltalán nem érdekli semmi. Próbálkoztam több fajta megközelítéssel, de arra kellett jussak, hogy valószínűleg nem velem van a gond. Még korábban kértem őket, hogy írják össze, szerintük mi lenne célravezető az órákon. A reálisnak tűnő ötletekből mazsolázgattam is, de nagyon nem hatotta meg őket az sem. Persze videózgatnának, de se a technikai feltétele nem adott, se nem hiszem, hogy a főnökség boldog lenne tőle. Erős a gyanúm, hogy tavaly nem sok kihívásnak voltak kitéve az előző kolléga óráin, de erről nem tehetek.
Az elsősökkel viszont sokkal könnyebb. Annak ellenére, hogy még szerintem is kissé monoton és unalmas, amit csinálunk, bár hatékony is. Való igaz, hogy kevésbé látványos a kivitelezés, mint Javier óráin (aki az összes időpontra működő multimédiával bíró termeket kapott, én hiába kértem), de a visszaigazolások is azt látnak erősíteni, hogy az újoncok szeretnek velem dolgozni.*
Miután a másodévesek kikopnak, az új félévre nem tudom, hány osztályt kapok. Nem kizárt, hogy így tovább csökken a terhelésem (azért a heti 8 óra már nagyon durva lenne), de azt valószínűsítem, hogy inkább a meglévő többi osztályom óraszámát növelik majd meg a kiesést pótlandó.
__________________________________________________________________________________
* Volt valami diákok között végzett anonim felmérés, amit állítólag minden kollégával kapcsolatban megtartanak, a munka színvonalát javítandó. A Zhao Sheng által eljuttatott visszajelzés alapján az elsősök szeretnek, a másodévesek viszont annak ellenére unják az óráimat, hogy rendszeresen igyekszem játékos aktivitásokat kieszelni. Nagyon nem üt szíven a dolog.
Javier óráinak megítélése sem egyöntetűen vidám. Bár a kivitelezés többnyire érdekes, őt viszont nem értik.
A kapott visszajelzések jelentősége nem több annál, ami. Változtatásra nem kényszerít, csupán tanács.
-
Mindjárt itt a félév vége
Bár nem is olyan rég történt, hogy visszajöttem Kínába, a tanév első fele mindjárt véget is ér. Jövőre kicsit korábbi időpontra esik a holdújév (ha minden igaz, január 31.), ennek köszönhetően a január 6-val kezdődő hét az utolsó a félévben. Ha ehhez még hozzávesszük azt is, hogy a naptár szerinti újév hetén sem lesz suli, akkor lényegében már csak a december marad, mint értelmesen felhasználható iskolaidő.
Az itteni intézményben teljes értékű tantárgyat viszek, ennek folyományaként normális vizsgákat is kell szerveznem, s félév végi érdemjegyeket is kell adnom.
Mivel ideát eléggé követhetetlen az értékelési szisztéma, így pontosan még nem tudom, hogy nálunk milyen rendszerben kell osztályoznom. Hogy számmal kell kifejezni, azt már tudom, de hogy a skála 100-as vagy magasabb, abban egyelőre nem vagyok biztos, ez ügyben az asszisztensem válaszára várok.Miután a választól függetlenül már nincs sok idő, így a héten léptem is, s minden osztállyal megbeszéltük a vizsga mikéntjét. A saját óráimon kell őket levezényelni, így aztán a csoportok létszámától függően ez akár nyolc tanórát is igénybe vehet.
A két legnépesebb osztályommal már december első hetében indítunk, a többieknél jellemzően az azt követő héten kezdődik el a dolog.
Kapott mindenki saját időpontot, illetve nyilvánvalóvá tettem, hogy csak azokon kell jelen lenniük. Ez utóbbi persze népszerű üzenet volt, de a cél nem a populizmus volt, csupán a gyakorlatiasság. Ha mindenki ott van, csak zavarnak a vizsgáztatásban, s egyébként sincs semmi értelme, hogy céltalanul odarendeljem őket.
A másodévesek vizsgája két részből áll. Lesz egy tételes: valamilyen témáról kell összefüggően beszélniük, illetve lehetőség szerint a keresztkérdéseimre válaszolniuk, s lesz egy szerepjáték. Ez utóbbit velem lesznek kénytelenek lebonyolítani. Mindkét rész lehetséges feladatait kiadtam, lesz esélyük felkészülni. És őszintén szólva egyáltalán nem kérek lehetetlent tőlük. Sőt.
Az elsősök dolga még egyszerűbb. Itt az órákon eddig használt szövegek fognak előkerülni a vizsgán, a feladatuk pedig annyi lesz, hogy lehetőség szerint tökéletes kiejtéssel prezentálják azokat. Sokat fejlődtek amúgy meglátásom szerint. Különösen az üzleti angolos csoportomon látom. Ott legalább a diákok fele szinte minden hiba nélkül képes kiejteni a sorra kerülő szavakat. Eleinte pedig ők is sokkal vackabbak voltak. Valami értelme azért mégis csak van az ittlétemnek talán…
Szóval, még egy hét, aztán indul a vizsgaidőszak. S a szemeszter meg el is szállt.
Meglepően gyorsan. Lassan gondolkodhatok a téli szüneten.