-
A nagy találkozás – háttérinfókkal körítve + véglegesült órarend
Ma gyanútlanul tartottam az angolos épület felé, hogy ott aztán okítsam az ifjúságot, amikor egyszer csak hív Zhao Sheng, hogy valamiért nem lesz meg ez az óra, ne siessek annyira. Valahogy túléltem a helyzetet, de mivel amúgy is volt vele némi megbeszélni valóm, így felsétáltam az irodánkba.
Belépve az ajtón, ott ült a kanapén a másik külhoni kolléga, név szerint Javier. Nem első generációs bevándorló, így természetesen dzs-vel ejti a nevét. Egy pár percet bájcsevegtünk, de nem többet, mert neki viszont órája volt. Elmondása alapján Denverből való. Elég fiatalnak nézett ki, rá is kérdeztem, mondta, hogy 27 éves. Amikor azt kérdeztem, hogy milyen volt Dél-Korea, akkor ott kissé értetlenkedni kezdett, de aztán ment is órára. Zhao Sheng aztán elmondta, hogy ez egy másik amerikai, nem az előző verzió.
A kettes számú (mert emlékezzünk, volt egy egyeske is, a hölgyemény, aki nem jött) is elvérzett időközben, mert miután nagy nehezen elértek az Államokba a papírjai, elhagyta az útlevelét…Javiert Wuhanból akasztották le valahonnan, már eleve itt volt. Eddig nyelviskolában melózott (az útlevelét neki is elszedték a munkavállalás idejére – ez, bár illegális, nyelvsuliknál még létező probléma), s ez most a második éve. Állítólag valami kevéske kínai is ragadt rá az év alatt, úgyhogy nem lesz teljesen elveszve. Nem volt tolakodó, nem hiszem, hogy sűrűn zaklatna majd. Pont ideális.
Kiválasztottam az osztályaimat is, s megvan a kész órarendem. A másodéves leendő angoltanárokat, az elsős turizmust és üzleti angolt, valamint az elsős tanárképzősök egyik osztályát viszem majd, heti 14 órában. Sikerült úgy rendezni, hogy egy duplaóra kivételével (az péntek reggel van) az összes lezajlik szerdáig, így a csütörtököm meg nagyjából a péntekem is szabad. Majd azért holnap megnézem az órarendjüket, hátha át tudom pakolni a hét első felébe azt az órát is, s akkor tényleg igen hosszú hétvégéim lennének. De ha mégsem, így is maradéktalanul elégedett vagyok.
Most már valószínűleg sínen lesz minden.UPDATE: A kedd esti órákat valamiért lecsípték, így csak 12 lesz összesen.
-
Hűsülés
Tegnap óta elkezdett kissé borongósabbra fordulni az idő. Azért hajnali fagyokat meg nagykabátot még nem kell elképzelni, de a térd alá érő farmeromban már kissé kevésbé kellemes a kinti lét.
Eddig amúgy nagyon jó idők voltak. A magyar delegáció ideérkezésének idejét leszámítva – akkor elég unortodox szelek jártak, s alig voltak 20 fokok – nyárias melegben lehetett részem, olykor kissé még túl nyáriasban is. Az első napokban pedig határozottan nagy kánikula volt.
Most mindenesetre úgy néz ki, hogy lassan elmúlik a strandidő, s átveszi uralmát az ősz. Az előrejelzések stabilan 20-22 fok körüli nappali csúcsokról szólnak, ami azért még mindig nem annyira vészes, de kétségtelen, hogy esténként, pőrén a lakásban kissé már ront a komfortérzetemen.
Kíváncsi leszek az idei télre. Elméletileg hasonlóra lehet számítani, mint Fengjieben, ez a hely sincs lényegesen délebbre. Fűtés persze itt sincs, de a nyílászárók állapota egy fokkal jobb. Eltekintve az erkélyétől. Sajnos ez utóbbi pont az általam használt szobából nyílik, s meglehetősen szép rések vannak az ajtót felépítő deszkák közt. Jeleztem már nem sokkal a beköltözésem után, hogy ezt cseréljék ki, mert nem akarok télen megfagyni, remélem, hogy ez így is lesz.
Legrosszabb esetben, ha nagyon eluralkodik a hideg idebenn, majd áthurcolkodok az étkezőbe, az van legtávolabb a friss levegőtől. De majd elválik. Azért remélem a legjobbakat. Ezzel a fűtésmentes helyzettel nagyon nem vagyok kibékülve. E téren valóban nagyságrendekkel jobb a helyzet otthon. -
A kedvenc osztályom
Az amcsi még pár napig nem nagyon fog tanítani, mert most az érkezéssel kapcsolatos dolgait intézik. Holnap viszik majd Wuhanba orvosi vizsgálatokra, ma a szerződéseket írta alá, stb. Így jelenleg annyi látszik biztosnak, hogy szerdáig minden megy a maga eddigi útján, mintha itt sem lenne, utána meg majd meglátjuk.
Zhao Shenggel már beszéltem, hogy ha odaérünk majd, akkor addigra kitalálom, hogy melyik osztályokhoz ragaszkodnék mindenképp. A kollégának úgy is mindegy, még nem volt egyiküknél sem.
Ami miatt még nem vagyok teljesen döntésképes az az, hogy még mindig van olyan csapat, akikkel nem volt órám, miután valami kavar akadt minden hétre.
Ma debütált még egy elsős angoltanári osztály, egyelőre nem túlságosan lopták magukat a szívembe. Nem volt velük semmi különösebb probléma, de hiányzott a szikra. Hacsak nem lesznek rosszabb versenyzők is, róluk szívesen lemondok.A második adag duplaórám délutánra esett, aztán odaérve megint nem találtam ott senkit. Zhao Sheng előkerült hamar, végül kiderült, hogy volt valami félreértés, s a diákokat nem tájékoztatta a programról senki. Végül abban maradtunk, hogy a második órára majd előkerülnek, s ha csonkán is, de megtartom.
Első hétfői munkanapom volt ez, így adott volt hogy még egy adag ismeretlen kerül elém. Kezdéskor aztán már kiderült, hogy a nebulókat tanítottam már, kétszer is, csak eddig szerdán. Akkor ugyanis egy összevont csoport részeként jelennek meg, üzleti angol szakosokkal együtt.
Az idegenforgalmat tanuló mai csapat mindössze 11 főt számlál. Még a szerdai összevont eseményeken is azt élveztem leginkább, hogy alig vannak 40-en, így meg, különválasztva egészen odavagyok a helyzetért.Amúgy nem különösebben jók angolból, de ennyi diákkal másfél órában nagyon ki lehet bontakozni. Rájuk mindenképp lecsapok, most már ők a kedvenceim. A jenki meg szenvedjen majd a legnagyobb és/vagy legproblémásabb osztályokkal. Ért volna ide időben.
-
Friss hírek
Nemrég hívott Zhao Sheng, hogy itt a másik waijiao is. Hogy ez most konkrétan hogy befolyásolja majd az órarendem, azt egyelőre még nem tudom, órám elvileg kevesebb lesz így. (Nem mintha eddig akadt volna akár csak egy olyan hét is, amikor az összeset meg kellett volna tartanom…)
Az ő szállása itt van felettem valahol, de szerintem nem ugyanazon az oldalon, mert a lakása képei alapján az elrendezés nem pontosan egyezik.
Remélem, nem lesz túl kellemetlen személyiség. Mint arról már írtam egyszer korábban, nem nagyon szeretem az ilyen helyzeteket. Most erősen adott, hogy valamilyen szinten szocializálódjunk, miután csak mi ketten vagyunk itt külföldiek. Ezzel még úgy alapjáraton nem is lenne baj, mert más normális emberekhez hasonlóan (még ha én nem is teljesen vagyok az) engem sem zavar, ha megismerkedem szimpatikus alakokkal. Itt a helyzet buktatóját abban látom, hogy a kolléga simán lehet debil is, vagy rendelkezhet olyan tulajdonságokkal, amelyek miatt alapesetben olyan messze elkerülném, amennyire csak lehet. Itt viszont tulajdonképpen össze vagyunk zárva, s ő ráadásul kommunikálni sem tud a helyiekkel, így kizárásos alapon nincs nagyon kihez fordulnia.
A jópofizás nagyon nem kenyerem, s huzamosabb időn keresztül nem is bírom cérnával, így csak reméljük a legjobbakat. Aztán persze az sem kizárt, hogy életem egyik legjobb barátságának nézek elébe, de akaratlanul is pesszimista vagyok e téren.
Majd elválik. -
Gasztro: cukor
Dél-Kínában járva az európaitól gyökeresen eltérő éghajlattal találkozik az ember. Megteremnek a déligyümölcsök, nincs hó, se téli fagyok.
Xianning még ugyan az ország közepén van, de hála a közelségnek, mindenféle melegövi dologból bőséges az ellátmány. A bevásárlóközpontok roskadásig vannak a trópusi termésekkel, s kimondottan olcsón. Most épp a pomeló szezonja van, kilója 100 forintnyi yuan körül mozog.
Pomelót ugyanakkor – ha nem is ennyiért, de – otthon is kapni, a cukornád viszont nem igazán hozzáférhető. Kína melegebb felén hatalmas területeket borít, s a standard, ipari felhasználási mód mellett kedvelt csemege feldolgozatlanul is.
Az árusoknál jó félméteres darabokat látni. Ha az ember kiválasztja a neki szimpatikus rudat, fogják, s szépen levágják róla a héját.
A fogyasztással csínján kell bánni, mert roppant tömény, tele van mézédes, szirupos lével. A növény életkorától meg a szerencsétől függően változhat az állaga. Ha sikerül jót kifogni, a rostok még nem fásak, s az egészet meg lehet enni. Ha már kicsit vénebb, úgy rágás (s ezúttal az édes lé kinyerése) után egyszerűen ki kell köpdösni a szálakat.
A mai példányom többé-kevésbé zsenge volt, úgy a kétharmada ropogós, ehető anyag. Egy-egy szár 2 yuanbe, vagyis mintegy 70 forintba kerül. Hazaérkezés előtt már belecsócsáltam, ami a képen is látható.
Érdemes kipróbálni! -
Állatkert helyett barangolás
Közben kicsit jobban utánakérdeztem, s a kvázi állatkert nem igazán tűnt érdekesnek, így aztán ezt ki is hagytam az életemből.
Helyette mászkáltam erre-arra a városban, s itt-ott lőttem pár képet is. Hogy Xianning nem különösebben szép város, azt eddig is sejtettem, de a kis túra is erre erősített rá. Kétségtelen, hogy mostanra sem láttam még belőle túl sokat, de amit igen, attól még nem kaptam nagy kedvet itt letelepedni.
Képek, feliratokkal:
A kampusz melletti nagyobb út, ezen közlekedik a 6-os busz (fenn),
a busz város másik oldalán lévő végállomása, itt nagyban építkeznek valamit (lenn)
Új épület üzletekkel (fenn), lakóházak (lenn)
A wenquani távolsági autóbuszállomás, van egy sima xianningi is, a város másik felén (fenn),
parkocska kicsit arrébb (lenn)
-
Xianning a buszból
Ma végre sikerült beszereznem csipogós kártyát, így immár én is kedvezménnyel használhatom a helyi tömegközlekedést.
Xianningben a buszok viteldíja normál körülmények, készpénzes fizetés esetén másfél yuanbe fáj, azonban ha a chipkártyával pittyegtetünk, úgy csak 1,3-ba. Miután pénzbe kerül a kártya is (konkrétan 20 yuanbe, de újratölthető), s meglehetősen ritkán buszozom, így egyáltalán nem biztos, hogy a kedvezményből bármit is érezni fogok. 100 db utazást követően leszek a pénzemnél, s afölött nyerészkedek csak, így ha az eddigi aktivitásomat vesszük alapul, akkor ez jó eséllyel nem történik meg.
Ellenben annyi haszna mindenképp lesz, hogy nem kell az apróval bíbelődnöm.A chipkártyával felszerelkezve pattantam ma buszra, s mentem be a belvárosba. A buszból lőttem ezt a nem rövid, s nem is feltétlenül túl izgalmas videót. Aki fogékony az ilyesmire, azért nézegesse bátran.
-
Hosszú hétvége megint
Úgy látszik, azért a szerencse nem kerül el. Ma útnak indultam tanítani, aztán a teremhez érve meglepő módon nem találtam senkit. Kicsit hamarabb érkeztem, úgyhogy vártam, meg közben próbáltam elérni Zhao Shenget is, nem sok sikerrel.
Végül a sokadik hívást felvette, s némi utánjárást követően visszahívott. Valamiféle sportesemény zajlik, így aztán a mai órámat elkaszálták, s hogy ennyivel még ne érjen véget a széria, a holnapit sem kell megtartani.
Nem bántam volna ugyan, ha még azelőtt megkapom az infót, mielőtt felkészülök, meg a mai hirtelen támadt nagy melegben feltrappolok a hatodikra, de azért így sem bánom. A kitalált anyag jó lesz egy hét múlva is, a mozgás meg nem árt meg néha.
Hétvégén, ha nem lesz kánikula, terveim közt szerepel elnézni a helyi állatkertbe, bár szerintem inkább valami cirkuszszerűségről lehet szó, mint nyugati értelemben vett létesítményről. A hőforrásokat is meg akarom nézni, bár az lehet nem ezen a hétvégén kerül megvalósításra.
Kis színesként a végére: fengjiei diákjaimtól ért a hír, hogy az idei waijiao, aki amúgy egy hondurasi nő volt, lelépett pár hét után. A kölykök nem élték meg rosszul az eseményt, Mengsi szerint határozottan undok perszóna volt. Egymás közt csak tigrisasszonynak hívták, mivel minden apróságért harapott, s módszere szerint valamiért körbe-körbe futkároztatta a tanulókat az osztályban. Mindenesetre nem bírta a gyűrődést. Engem azóta is hiányolnak, s ezt nem tudom nem dicséretnek venni.
-
Egy kólamámorban fetrengő nyugati hányattatásai avagy Kínában még mindig öröm vásárlónak lenni
Ígérem, többet nem adok bejegyzésnek ilyen hosszú címet, de nem tudtam dönteni. Mindkét része igaz, s attól függ, honnan nézzük. De inkább belevágok a közepébe.
Bizonyára mindannyiunknak megvan a maga hülyesége, nekem jutott több is. Ezek egy része inkább maradjon az én titkom, de azt nehezen is tudnám elrejteni, hogy bolondulok az amerikai üdítőipari óriás barna löttyéért. Józanul szemlélve magam is tisztában vagyok vele, hogy jobb lenne vele leállnom, de a függőség nagy úr. Plusz idén már krisztusi korba lépek, ha eddig nem változtam, akkor most már maradok is hülye.
Tény, ami tény, különösen a nyári melegben ipari mennyiségben öntöm le a torkomon kedvelt üdítőmet. Olyankor képes vagyok akár négy literrel is végezni, míg a hűvösebb téli napokon beérem kettővel is.
Valamikor régen még a hagyományosat ittam, illetve hosszú időn át a cseresznyéset, de miután egy korábbi jelentős testsúlygyarapodással leszámoltam, kólában is átálltam a cukormentesre. A light-ot meg a maxos pepsit nem nagyon bírom, ellenben a zérós koka kedvemre való.
A váltásnak most lesz idén talán nyolcadik éve, mostanra a cukrozottat egyáltalán nem bírom meginni.Ez a kólás mizéria persze egyéni szocprobléma, ami miatt a blog hasábjaira kívánkozik az az, hogy Kínában elég nehézkes a diétás üdítőkhöz hozzáférni. Vidéken legalábbis. Ez feltehetően összefügg azzal is, hogy nincs igazán nagy piaca. A kínaiak körében még mindig kevesen kövérek (a nagyvárosok más kérdés), így nem is érdekli őket, hogy mennyi kalóriát öntenek magukba.
Wuhanban vagy Chongqingban, s a többi fejlettebb vagy nagyobb településen persze kapni sűrűbben cukormentes löttyöt is, de Fengjieben és itt Xianningben sem elterjedt. Xianningben két nagyobb bevásárlóközpont van: a suliközeli Zhongshang és a belvárosi Zhongbai áruházak. Utóbbiban egyáltalán nem tartanak, az előbbiből meg már elhordtam az idők során nyakukon maradt készlet összes darabját.
A kampusz keleti kapuján túl húzódó kisebb boltok egyikében rákérdeztem a múlt héten. Ugyan még sosem hallottak erről a termékről, de utánanéztek. Három napja szóltak, hogy Xianningből nem tudnak rendelni, de találtak Wuhanban és onnan kérnek nekem. Ma arra jártam, s tényleg, hoztak is. A nagy tételre, s leendő folyamatos vásárlásra való tekintettel még engedtek is az árból, s biztosítottak róla, hogy lesz folyamatosan a kért mennyiségben.
Még mindig jó itt ügyfélnek lenni. Nem felejtették el, ki van kiért.
-
Gasztro: reganmian
Ha az ember Hubeiben van, kikerülhetetlen a találkozás Wuhan leghíresebb tésztaféléjével, a reganmiannel.
Neve fordításban forró, száraz tésztát jelent, a száraz annyiban valóban áll, hogy nem leves, csupán a kifőtt tésztára locsolgatott szószok szolgáltatnak némi nedvességet. Valami egészen minimális lajiaot (erőspaprika) adnak hozzá, ha az embernek nincs ellenére (ezt rendszerint megkérdik), de annyira elenyésző mennyiséget, hogy egyáltalán nem érezni.
Mást viszont annál inkább. Az ízlés talán a legszubjektívabb dolog a világon, így csak a magam nevében beszélhetek, de a tésztára öntött, állagra és színre leginkább forró csokihoz hasonló sötét szezámszószt annak ellenére nem szeretem, hogy ezt a hatást felnövésem óta eddig szinte semminek nem sikerült előidéznie nálam.
Kicsit édeskés, de leginkább semmilyen, viszont a reganmian ízéért elsősorban ez a termék a felelős.
Azért, aki Wuhanban jár, kóstolja meg. Egyszer-kétszer meg lehet enni.